Folyó: Samantha Brooks & Rosemary Seraph

Elfáradtam. Már magam sem tudom miben, de a mai nap fárasztó volt számomra. Feltakarítottam az egész házat, segíttettem apámnak, főztem is és még mindig van bennem energia, csak fáradt vagyok. Ha maga a testem nem lenne, ami megérzi a fáradtságot, most is táncolnék, pörögnék, vagy valami ilyesmi. De sajnos ez nem így van, és mint mindennek most eljött a pihenés ideje. Bár a lelkem tombol bennem, a testem igényes darab, így…Nincs mit tenni.
Ledőltem az ágyamba, félrehajigáltam a párnáim, és nagy nehezen elaludtam. Álmomban a nagyival találkoztam és anyuval, akik mindenfélét mondtak nekem, bár a felét se értettem, azonban egy szó megragadt a fejemben. Csak az keringett benne, bármikor nyitottam ki a szám, hogy mondjak valamit, csak ezt ejtettem ki.
Riadtan keltem fel. Megkönnyebbült sóhaj hagyta el ajkaim, amikor rájöttem, hogy mindent csak álmodtam. Odasétáltam a szekrényem elé, kivettem belőle egy farmert, egy pólót, és egy rövidített farmerdzsekit. Ezeket gyorsan magamra kaptam, majd kifésültem a hajam, és oldalt feltűztem. Felvettem a kalapom, meg egy tornacipőt, majd leszaladtam a lépcsőn. Útközben az ajtó felé, közöltem apámmal, hogy elmegyek, majd jövök, minden van nálam, ha baj van hívom, és már robogtam is kifele a házunkból.
Szinte futva tettem meg az utat a házunktól a folyóig. Nem volt különösebb tervem, csak gondolkodni jöttem ki. Leültem egy nagyobb köre, amit moha fedett, majd felhúztam a lában.
~Teljesen ki ment a fejemből, hogy mi volt az a szó, ami annyira beleivódott álmomban a fejembe.~ Sóhajtottam, majd elmondtam egy varázsigét, persze csak suttogva és a vízből pár apró gömb jött ki, majd forogni kezdtek. Azt hiszem, az én képességeim mások, mint a többi boszorkáé a családban, de mindegy. Nem lehet mindenki egyforma. Ezen a gondolatomon elmosolyodtam, majd figyeltem a körbe-körbe forgó vízgömböket.

Már reggel óta itt vagyok a folyónál. Paul és egy lány hoztak ide, de azóta eltűntek. Vagyis Paul azt mondta, hogy mindjárt jönnek, de sehol sincsenek. Már legalább egy fél órája ülök egy fa alatt, de sehol senki. Mi van ha elfeledkeztek rólam? Egyedül, hogy mehetnék innen haza? Azt sem tudom, hogy merre kéne elindulnom. Olyan buta az a Paul. Hogy hagyhatott itt? És ha megtámad valami állat? Akkor mi lesz? Nem is tudom, hogy itt egyáltalán vannak-e állatok. Meg fogom mondani Pault Adamanek. Hogy egyedül hagyott. Biztosan azzal a lánnyal valahol itt bujkálnak, és élvezik, hogy félek. De nem baj. Majd egyszer én is visszaadom ezt nekik.
Ahogy magányosan ültem a fa alatt, észrevettem egy lányt. Először azt hittem, hogy a Paul barátnője az, de nem. Valaki más volt, akit még sosem láttam. Szívesen oda mentem volna hozzá beszélgetni, d valami fura dolgot láttam. A vízből buborékok lettek. Felálltam, majd elbújtam a fa mögé és onnan figyeltem, hogy mi történik, bár nem nagyon értettem. Nagyon vicces. Forog a levegőben. De hogyan?
Csendsn a lány hátába lopóztam, aztán onnan figyeltem a vizet. Nagyon szép.
- Hűűűhaa! - Ezt véletlenül hangosan is kimondtam, pedig nem akartam, hogy észrevegyen.

Forog-forfog-forog, körbe.körbe. Kezdtem már elszédülni, de hát olyan jó nézni, ahogy táncolnak a vízgömbök. Írtóra tetszenek nekem! Bár az is hozzátartozik, hogy bárki megláthat, és lássuk be, nem épp a legokosabb ötlet, itt kint gyakorolni. Nem is nevezném ezt gyakorlásnak, inkább megfigyelésnek, vagy valami hasonlónak. Na mindegy. Mivel a figyelmem a gömbök kötötték le, és az agyam is, már csak körülöttük forgott, megijedtem, amikor valaki megszólalt. Abban a szent pillanatban a gömbök rajtam landoltak, Én pedig vizesen fordultam hátra, és az remület minden jelét az arcomon felejtettem.
-Mit keresel Te itt?- Kérdeztem a kelleténél kissé szigorúbban és indulatosabban. ~Nem lesz egy így jó, még a végén megrémítem…Ohh anyám. Kellett nekem m is felkelnem. Maradhattam volna otthon a kellemes pihe-puha ágyban, de nem! Áh, dehogy is, nekem ki kellett jönnöm ide…Mindegy.~ Nagy sóhajjal, mosoly került az arcomra, majd felálltam, és leporoltam magam.
-Ne haragudj, nem akartalak megijeszteni. Rosemary Seraph- Mutatkoztam be, miközben leugrottam a szikláról és felé séráltam. –Téged, hogy hívnak?Nem vagy túl kicsi ahhoz, hogy ilyenkor egyedül legyél, főleg egy erdőben?- Pillantottam rá mosolyogva, majd behajlítottam a térdem, és rátámaszkodtam a kezeimmel. Ehh, kezdek félni, hogy mit láthatott és mit nem. Mondjuk biztos vagyok benne, hogy mindent látott. De majd ez idővel kiderül.