Catch Me If You Can

* Mély levegőt vettem, majd csöngettem.
Mióta Caroline átváltozott, hála Damon és Katherine alapos közjátékának, nem sokat beszélgettünk, és mikor mégis akkor sem túl mélyen. Ezt nem ritkán annak tudtam be, hogy Caroline számára a " mély beszélgetés " újabban az az " ütőeredbe vág a fogam " mély lehetett... így nem forszíroztam a találkozókat. Volt elég bajom anélkül is.
A kriptavámpírok egyre aggasztóbban rajzottak, úgy ömlöttek végig a városon, mint valami halálos kór. Méreg az ivóvízben, vagy bármi, amit tömegpusztításra lehet használni. Én sosem mondtam, hogy gáz a vámpírok impotenssége, de amióta Mystic Falls hivatalosan is katasztrófa súlytotta övezetté vált kezdtem örülni, hogy legalább egymás közt nem szaporodhatnak. Jó, ez kicsit durván hangozhat, de végül is a mindennapi halandók számára ez áldás! Már ha a jelenlegi helyzetben létezik még olyan...
Aztán itt vannak a vérfarkasok. Bár velük még nem ismerkedtem meg szorosan el tudtam képzelni, milyen finom lehet egy holdfényes vacsora valamelyikükkel. Damonnel sosem beszéltünk erről, Stefannal még annyira sem, mivel Ő az utóbbi időben vagy Caroline útját egyengette, vagy angolosan eltűnt a balfenéken. Ezért nagyon haragudtam rá, mert a távozásával az életemben található biztos pontok száma is fogyatkozott. Rohamosan. Annak még örültem, hogy Jenna és Jeremy élnek. De utáltam hazudni a nénikémnek, kendőzni a problémákat, mintha ott sem lennének. Szerettem volna egyszer eléjük tárni az igazat, azonban ezt nem tehettem anélkül, hogy szívrohamba ne kergessem őket.
Azaz... Jeremyt annyira nem. Más esetben haragudtam volna rá, amiért belopódzott a szobámba és ellopta a titkaim egyetlen rejtekhelyét, a naplómat, de a jogos haragjával szemben én nem mentem volna sokra. Igaza volt. Nem lett volna szabad eltitkolnom előle a vámpírok létezését, sem a boszorkányokat, egyszóval semmit az ég világon! A tény, hogy nem vagyunk vérszerinti testvérek nem sokat segített a dolgokon, bár mindketten igyekeztünk. Tudtam, bármi lesz is, Jeremy mindig az öcsém marad!
De a dolgok jelenlegi állása miatt kérdéses volt, meddig fog tartani az a mindig.
A legégetőbb problémám pedig egyértelműen Stefan és Damon voltak. A Salvatore tesók az utóbbi időben módszeresen kezdtek megőrjíteni az örökös rivalizálásukkal. Én pedig kezdtem nem csak analfabétának, hülyének és szívtelennek, hanem Katherine Pierce-nek is érezni magam. A becsavarodás elkerülése végett kerestem fel Caroline-t. *
~ Ideje, hogy mindent... tényleg mindent megbeszéljünk! ~
* Az ajtó kinyílt, s meleg szélroham söpört végig rajtam, amitől egy pillanatra megborzongtam. Aztán a bejáratban álló alak felé fordultam, szinte nem is törődve azzal, akihez szólok. Csak remélni mertem, hogy Caroline az, ugyanis a meggyötörtség hirtelen kibuggyanó könnyeitől az orromig sem láttam. *
- Segíts! * kértem suttogva, fél kézzel letörölve az arcomról a könnyeket. És ennyi volt. Tényleg ez volt az utolsó csepp. *

Pokoli éjszakám volt!
Soha életemben nem aludtam még ennyire keveset. Rendben, hogy vámpírként azt is hallom, mit csinálnak a szomszédok, vagy hogy egy macska mászkál a kertben, meg hogy anya néha megfordul és horkol, de a kialvatlanságom oka, valami egészen más volt. Nevezetesen Tyler Lockwood és Matt Donovan. Mit két fiút gyerekkoromtól kezdve ismerem, hiszen anyám a seriff nagyon jóban van a Lockwood családdal, bár Tylerrel sosem volt felhőtlen örök baráti viszonyunk. Mattal is csak az év elején kezdtem szorosabban összemelegedni, miután részegen hazavitt és mikor megkértem, ott is maradt velem.
De csak hogy az én életem véletlenül se legyen egyszerű, alig hogy járni kezdtem Mattel fantasztikus dolog történt; Vámpír lettem! Egy fenéket fantasztikus, hiszen az elején, még Mattet is megharaptam és, ha Stefan nincs ott bele sem merek gondolni mi történt volna. De hála istennek ott volt, én pedig nem sokkal később szakítottam Mattel. Így volt a legjobb, mert ténylegesen féltem, hogy esetleg újra bánthatom. Stefan már nagyon régóta nem él ember véren és képes féken tartani magát, de én... folyamatosan attól rettegek, mi lesz ha valaki véletlen megvágja magát előttem a késsel esetleg a konyhában. És mivel anya a Tanács tagja szó szerint az életemmel játszom.
A kettes számú kedves gyerekkori ismerősöm Tyler pedig vérfarkas. Ugyanazon okból kifolyólag, ahogy én vámpír lettem; Katherine Ribanc Pierce miatt. Ráadásul ezt nem lehet kontrollálni sem. Teliholdkor mindenképpen átváltozik és akárki kerül a közelébe annak nagy valószínűséggel vége. Ha pedig vámpír az illető, akkor garantáltan, mert a vérfarkasok harapása képes megölni egy vámpírt. Tylert sikeresen átsegítettem az első átváltozásán, tehát az életemmel játszottam, mi több Damon amint ezt megtudja azonnal egy karóval jön nekem. Mert ahelyett, hogy titokban tartottam volna mi vagyok, még segítettem is Tylernek.
Túl közel kerültem mindkét fiúhoz, és most reggel óta folyamatosan csörög az az átkozott telefon, ironikusan felváltva jelezve ki a két fiú telefon számát. Én pedig tudtam, hogy már nem sokáig játszhatom azt, hogy nem veszem fel. Ám nem sokkal délután valaki csengetett az ajtón. Mivel anya nem volt itthon leszáguldottam az emeletről és az ajtóban egy síró Elenát találtam, amelytől összeszorult a szívem. A kezemben lévő telefon pedig ismételten megcsörrent.
- Ebből elég volt. Nem fogunk becsavarodni miattuk. - jelentettem ki, majd besuhanva a házba egy üzenetet írtam egy papírra, amelyet az asztalon hagytam. Felkaptam a táskámat, a kabátomat és a kocsi kulcsomat, majd kézen fogva Elenát kivittem a házból és beültettem a kocsiba, én magam pedig a vezető ülésre ültem.
- Jobb ha felhívod Jennát, hogy néhány napig nem mész haza. - jelentettem ki, majd fogtam sebességbe tettem a kocsit és elindultam Mystic Falls városának a határa felé. Alig vártam, hogy kiérjünk az országútra, ahol már szabadon hajthattam többel mint 80 km/h.

Amint az várható volt itt az idő, hogy visszatérjek Mystic Falls-ba.
Az a tény, hogy kénytelen voltam itt hagyni Elena-t…Nos nem vet túl jó fényt a közérzetemre. Nagy nehezen feltápászkodtam az ágyról, majd kimentem a fürdőbe letusoltam, és felöltöztem. Összepakoltam a holmim, és kijelentkeztem. Előhalásztam a slusszkulcsom, majd bedobtam a táskám a csomagtartóba. Beültem a vezető ülésre, majd elhajtottam. Első utam egy benzin kúthoz vezetett. Teletankoltam a kocsit. S míg vártam, átböngésztem a telefon listám. Vagy a mobillal van baj, vagy pedig nem kerestek. Ezek szerintem nem kerestek. Bepötyögtem Elena számát, és vártam. Olyan 5 csöngés után letettem a telefont.

~Azért remélem, semmi komolyabb baja nincs~Végeztem a benzin kúton, és ismét volán mögé ülve, elindultam. Nem vagyok éppenséggel túl közel Mystic Falls városához. Legalább lesz időm gondolkozni. Hogy min, magam sem tudom. De valami nincs rendben, és ebben biztos vagyok. Nos, ha jobban megnézzük, és Damon-t ismerve. Biztos nem hagyta magára Elena-t. Bírom benne, szó se róla. De nem ismeri olyan jól Damon-t, mint én…Mondhatni, nálam senki nem ismeri jobban Damon-t.

A másik aggasztó dolog a Kripta vámpírok és Katherine. Na és a várfarkasok. Sose kedveltem őket. De ha ők nem jönnek a közelembe én sem bántom őket. Csak sajnos, ez a béke, nem mindenkit érdekel. Katherine újabb felbukkanása pedig csak hab a tortán. Most, hogy felmerült a neve, Damon már nem hiszi, hogy én öltem meg…Vagyis az én hibámból halt mg. Mindegy is.

Leállítottam a motort, majd kiléptem a kocsiból. Kellemes levegő. És a nap…Perzselőbb, mint bármikor. Sose szerettem a napot. Főleg, ha meleg van. De ezt is elkell viselni akár csak a piócákat, vagy már mi más…Élősködőt. Egy ideig néztem a semmibe, majd visszaszálltam, és tövig nyomtam a gázpedált. Minél előbb vissza akarok érni.

Már a határ közelében járhattam, amikor megállítottak. Nem tudom, hogy miért de sejtettem, hogy így járok. Igazoltattak így kénytelen voltam elővenni minden papírt. Nagy nehezen meg találtam mindent. A biztos úr, eléggé érdekesen nézett rám, de mivel nem talált semmit kénytelen volt elengedni.

Amint beértem a városba hazamentem, letusoltam majd átöltöztem. Amint ez megvolt, elindultam megkeresni Elena-t. Nem volt otthon így átmentem Caroline-hoz, hátha nála van. De tévedett. Az édesanyja nyitott ajtót, és közölte, hogy házon kívül van. Nos ez a patt helyzet. De még hátha….Így elsétáltam a Grill-be. Nos, ott sem volt senki, de ha már itt vagyok. Leültem a pulthoz és rendeltem.

//Meglepetés! (Elnézést, de sose szerettem kezdő reagokat írni.)//

Utálom, gyűlölöm a magányt, hogy nem élvezhetem ki a gyilkolási vágyamat senkin, de félre értés ne essék, most nem vagyok egyedül! A Grillben ülök, és mellettem egy gyönyörű hölgy ül, Ester. Hosszú szőke haja a derekáig leér, csillogó kék szemei érdeklődően villannak felém. A bőre hófehér, de mindössze 16 éves lehet, de ez engem most oly annyira nem érdekel. Az arcán mindig rózsás pír jelenik meg, ha bókolok neki, ami számomra igen szórakoztató, de teljesen biztosan jelzi, hogy még mindig formában vagyok..
Én látom magamat a kék íriszeiben. Látom, hogy a pupillám kitágult és a szemem csillog az ital nagy mennyiségétől. Látom, hogy a hajam kuszán áll, és látom, hogy részeg vagyok. Totálisan bepiáltam. Az egyik feles után jött a másik, utána pedig brandyt ittam bacardival meg egy kis martinit... Előtte pedig egy pohár mojito pihen amibe még bele se ivott, pedig minimum négy órája vagyunk itt. Az ujja folyamatosan és egyenletesen írja le a köröket a pohár peremén, miközben hol felnevet, hol zavartan süti le a szemeit. Én eddig kitartóan csak őt figyeltem, de már eléggé hajt a vágy, hogy körül nézzek, valami ismerős arc után kutatva, hátha megpillantok egy ismertet..
-Ester.. drága Ester..- Suttogtam az italtól rekedten és kissé mámorosan. A kezem lassan felemelkedett és végigsimított gyönyörű szőke haján, majd a vállán és a karján, egészen le a kézfejéig. A szemem követte a kezem útját végig, mintha össze lenne vele ragasztva, mintha kötelező lennie néznem, mert ha nem teszem valaki egy karót döfhet a hátamba...
Akaratlanul fordultam hátra megnézni, nincs-e valaki olyan mögöttem aki nagyon nem csíp, aki meg akar ölni.. Nem volt ott senki, én pedig nyugodtan néztem visza a lányra*
-Damon.. én nagyon..- Éreztem, tudtam, hogy mi akar az utolsó lenni, de én ezt nem akartam hallani. Tőle biztosan nem. Én valaki mástól szerettem volna azt a bizonyos kilenc betűs szót hallani, akinek barna a haja és a szeme...
Éppen ezért elfordultam, a szemem rémülten kutatott valakit, akit ismerek, és megláttam. Éreztem, hogy egy mély megkönnyebbült sóhaj akar felszínre törni de nem engedtem, inkább felemeltem a brandys poharam és felé emeltem.
-Alaric! Én most.. csak is a te egészségedre iszom!- A nyelvem nagyon nehezen tudta helyesen kimondani ezeket a szavakat, de megittam még azt a pohárnyi italt, még legyűrtem, bár lehet, hogy az első árokba fogok holtrészegen feküdni, és majd onnan kelek fel, de nem érdekelt. A grill népe megdöbbenten nézett rám, egy percig néma csend volt, mindenki Alaricot kereste, mikor megtalálták, egyöntetűen emelték felé a poharukat, amit utána meghúztak. Az említett személy pedig gyilkos szemekkel méregetett..
Megfogtam Ester kezét, akinek szomorú fény villant a szemébe, de nem ellenkezett, hagyta, hogy magammal húzzam hátra. Hátra a szemeteshez, de éreztem, hogy fél, ideje is félnie. Néha meg-megtorpant, és halkan megkérdezte, hogy hova viszem, de én csak egy fejrázással válaszoltam neki. Hátul elengedtem, ö pedig a falhoz simult..
-Ester... Esterem.. egyetlen gyönyörű Esterem..- suttogtam neki elé állva. -Nem akarom hallani, hogy szeretsz, mert én téged sose szerethetlek viszont..- suttogtam szomorúan mire kibuggyant az első könnycsepp a szeméből. Én felfogtam azt. Letöröltem, de rendíthetetlenül mondta tovább.
-Én egy olyan valakit szeretek aki talán sosem lehet az enyém, és gyűlöl.. borzalmas érzés ez..- Húztam el a nyakától a haját, és kitapintottam az ütőerét.
-Én nem akarok ilyet érezni.. nem akarok hozzá kötődni, nem akarom látni, ahogy az öcsémet csókolja.. el kell neki mondanom.. erőt kell adnod nekem, részeg vagyok..- Már remegett. Éreztem, hogy a szemem kieresedik, hogy megjelennek a metsző fogaim.
-Ne sikíts kedvesem..- Tapasztottam a kezem a szájára, a fogaim meg a bőrébe mélyesztettem. Éreztem, hogy a metszőfogaim felhasítják a bőrt, a húsába mélyednek. Éreztem, hogy a forró vér a számba ömlik, én meg csak szívtam ki belőle az életet. Ahogy ő gyengült én úgy erősödtem. Már nem kapálódzott, már a halál szélén állt. Az ajkaim elvettem a nyakától, megharaptam magam és a szájához emeltem. Ő belekortyolt, de aztán ki akarta köpni. Nem engedtem neki. Elengedtem, ő a földre rogyott.
-Találkozunk majd a pokolban ..Esterem..- Gugolltam le mellé suttogva. A kezem a nyakára helyeztem és fordítottam rajta egyet, mire az hangos reccsenéssel adta meg magát. Meghalt..
Biztos léptekkel töröltem le a vért a számról, és haladtam vissza a grillbe. Bent megláttam az öcsém, kelletlenül mentem oda hozzá.
-Elena??- Láttam meg a Lockwood gyereket is, aki mellénk ért.
-Mi van ma itt?? Hol van Elena??- Még mindig részeg voltam, de már nem annyira. Mosolyogva intettem oda Ricknek aki, szemet forgatva távozott.

- Caroline, mi a... * kezdtem volna, ám a mondat feléig sem értem, mire berángatott a kocsijába és minden szégyenérzet nélkül gázt adott. A szavait tompa puffogásként érzékeltem, valójában fel sem fogtam, mit mond... a tudatom egészét a motor felbrümmögése foglalta el.
Az első kanyar után sikerült csak felocsúdnom, mikor már kényelmesebben ültem a vezető melletti ülésben és viszonylagos gondolkodásra is képes lettem. Akkor viszont szabályosan a szívroham jött rám! *
- Én nem mehetek sehova! Itt van Jenna... és... és... Jeremy meg a vámpírbarátnője, az az Anna... az öcsém nincs biztonságban... és a kriptavámpírok... és Bonnie totál ki fog akadni... és... holnap történelem dolgozatot írunk Saltzmannal, tanulnom kéne rá... és... és...
* Igen, tudom, hogy egyfolytában csak azt szajkóztam miért nem mehetek el Mystic Fallsból, de az okaimat érthetőnek találtam - na jó, belül talán. Tudtam, éreztem Caroline-ban a vágyat, a jóakarást, de akkor és ott ez egy cseppet sem bírt megnyugtatni. Az ismerős fák, bokrok, házak gyors egymásutánban suhantak el mellettünk, én pedig egyre zaklatottabb lettem. Azt hiszem, sikerült teljesen elnyomnom magamban az olyan igényeket, mint a kikapcsolódás, a szórakozás, a baráti beszélgetések... magamban felidéztem, mi volt az utolsó film, amit a barátaimmal láttam. Nem, azt történetesen Mattel néztem meg a szüleim halála előtt. Valami agyament romantikus vígjáték volt, ami utána sportkocsijával mentünk haza. Máig emlékszem, a házunkig nem jutottunk el, mert az erdő szélén megálltunk és egymásnak estünk a hátsó ülésen.
Mikor a párosrandinkon ezt Matt Caroline előtt hozta fel mérges voltam rá. Most meg én gondolkodtam el rajta, pedig nem kellett volna, hiszen a mellettem ülő szőkeség csak nem rég szakított vele... drága Matt! Őszintén sajnáltam, amit vele tettem. Az iskolakezdést azonnal Stefan mellett indítottam, aztán a többi vámpíros, véres dolog, amiről hazudtam neki, a nővére halála, amit eltussoltam.
Halkan felsóhajtottam, mert ráébredtem, megint visszakerültünk az eredeti témához. Stefan. Stefan, aki nyom nélkül eltűnt, aki nem mondta meg, hova és aki - bár őrülten szerettem - mégsem bízott meg bennem eléggé.
Gondolataimból a mobilom csörgése riasztott fel. Gyorsan, kissé ügyetlenül kaptam az oldaltáskámhoz, amiből kis kutatás után előhalásztam az elektronika legelterjedtebb vívmányainak egyikét. Mobil, aha! És csak egy pillantást vetettem a kijelzőre, hogy beazonosítsam, ki várakozik a túlvégen. Emlegetett vámpír. Mégis ellenálltam az ösztönös késztetésnek, hogy felvegyem Stefant és a nyakába zúdítsak egy csöndes, ámde határozott monológot arról, mennyire rosszul érintett, hogy csak úgy elment...
Aztán mégsem tettem. Helyette inkább visszasüllyesztettem a telefonomat a táskámba, de csak miután írtam Jennának egy sokatmondó üzenetet. *

" Jenna, elmegyek Caroline-nal néhány napra, ne aggódj értünk. Múzeum-körút Virginiában, Alaric örülni fog. Ne hagyd, hogy Jeremy átverjen a nemlétező madárházával és vigyázz magatokra! "

* Mikor a mobil ismét a táskámban pihent Caroline-ra mosolyogtam. *
- Oké, nyertél. Megyek, amerre gondolod. De... egy valamit magyarázz el, mielőtt elrabolsz. Azt mondtad, nem fogunk becsavarodni tőlük. Te kiktől csavarodsz be? * pislogtam rá érdeklődve, miközben a kocsi bevett egy újabb kanyart és elhagytuk a város határát. *

Most hogy láthatáron belül került a lehetőség, hogy megnyugodjak és elhagyjam a várost, nem vártam addig, amíg kiérek a főútra így már a szűkebb lkaónegyedben 100 km/órával kezdtem tépni. Komolyan nevetségesen éreztem magamat, hiszen szinte futva menekülök két srác elől... ez régen fordítva volt az isten szerelmére! Komolyan mondom ez egyszerűen agyrém, ahogy az egész életem onnantól kezdve, hogy az a halott ribanc felbukkant a városban. Kevfés vámpírt gyűlölök úgy tiszta szívből, mint Katherint az is biztos. De most nem akarok erre gondolni, mert nélküle is van elég problémám, mi lesz még ha majd neki áll szerveszkedni is?! Na addig jó nekünk, amíg legalább minimális szinten nyugalom van, a városban. Már ha azt nyugalomnak lehet nevezni, ami most van.
- Elena, én már félig becsavarodtam, téged pedig a Salvatorék őrjítenek meg. Nem akarlak tobbet sírni látni, tehát írd meg szépen azt az smst. - pillantottam rá egészen felé fordulva. Nem igazán zavart, hogy tulajdonképpen az országútra kellene figyelnem, minekután elég gyors reflexekkel rendelkeztem ahhoz, hogy reagálni tudjak, bármiféle probléma esetén. És itt felejtkeztem emg, majdnem egy aprócska tényezőről... mert hogy én természetesen valószínáleg egy karcolás nélkül tűlélnék egy karabolt, de Elena már tutira nem. Ezen gondolattal egyidejűleg tekintetemet ismét az útra szegeztem és egy kicsit visszavettem a sebességből, amikor észrevettem, hogy már elhagytuk Mystic Falls határát. Ez valamilyen szinten megnyugtattam a lelkemet, tekintve, hogy ezáltal Matt és Tyler végre nem egy karnyújtásnyira voltak tőlem, hanem több kilóméterre. És remélem ezen kilóméterek száma az idő előrehaladtával csak nővekedni fog.
- Oké, akkor hova szeretnél menni? - kérdeztem emg végül immáron felszabadulétan mosolyogva, mintha egy hatalams kő esett volna le a szívemről. És őszintén szólva tényleg úgy is éreztem, mintha mázsákkal, könnyebb lenne az egész testem. Erről árulkodott, hogy az 220 voltos feszültség egy része, már távozott a testemből, az induláshoz képest. Azon sem csodálkoztam volna, hogy ha valaki megpróbál megállítani, áramütést okozok neki.
Elena kérdésére, az alsó ajkamat kezdtem rágcsálni, amikor újra rezegni kezdett a telefonom. Előkotortam a zsebemből és láttam, hogy sms jött anyától, gyorsan megnyitottam, de nem igazán tetszett a tartalma. Még tiszta mázli, hogy eljöttem Elenával, mert most már tutira kiborultam volna otthon. A kiborulás nálam, pedig egyet jelent a megnövekedett fogakkal.
- Matt és Tlyer. Utóbbi 5 perce keresett otthon. - mondtam végül egy hatalmas sóhajtás kíséretében, de ezúttal nem fordultam Elena felé. Kék tekintetemet konokul előre, az útra szegezve tartottam. És hol voltunk még attól, hogy egészen bele menjünk ebbe a beszélgetésbe.