Sövény Labirintus

Mosolyogva fogadtam el Tyler felém nyújtott kezét, és hagytam, hogy a kijárat felé vezessen, mert nekem azért eltartott volna egy darabig amíg kitalálok innen. Persze anélkül, hogy letaroltam volna a labirintus teljes belső egészét.
- A hős lovag. - jegyeztem meg jókedvűen sétálva mellette, miközben tekintetemmel felnéztem a csillagokkal tarkított égboltra, amelyen a mai estén egyértelműen a Hold volt az úr és senki sem vetekedhetett a fényével.
- Én eddig is szerettem. - kuncogtam, miközben kiértünk az útvesztőből és elindultunk vissza a bálozók közé, hogy nem törődve anyám és Matt rosszalló tekintetével, végre táncolhassunk.

//Én köszike Carry -> Bálterem//

- Igaz. - bólintottam egy kisebb sóhajjal, majd kezemet nyújtottam Caroline felé.
- Nem szívesen mondom, de anyám már biztosan keres. Nélkülem nem tudná eltávolítani a nem kívánatos vendégeket. - mondtam egy csepp gúnnyal a hangomban, majd elindultam a labirintus kijárata felé. Ha Caroline adta a kezét, akkor magammal viszem.
- Azt hiszem, talán még meg is szeretem ezeket a bálokat... - vigyorogtam rá, miközben a látóteremben feltűntek a Lockwood-ház fényei.

// köszönöm, Szívem Tyler Lockwood bálterem //

Nem tudtam nem hangosan felnevetni, ahogy Tyler szinte nyekegve, mintha félne a válaszreakciómtól, felelt csendesen az általam feltett kérdésre. Halk nevetésem szinte visszahangzott a sövénylabirintusban, ám azonnal el is hallgattam, amikor megpillantottam, hogy Tyler az egére, a Holdra pillantott.
- A holnap még messze van. - feleltem csendes nyugodt hangon, hiszen tudtam, hogy ott leszek mellette és ismét minden rendben lesz, ahogyan a múltkor is. Vagy is, hogy remélem sokkal jobban rendben lesznek a dolgok.

Caroline kérdésére a nyakkendőm ismét vészesen szorítani kezdett, s így csak elfúló hangon futotta a válaszra.
- Nem, tévedtem. Te mindig ilyen vagy... - próbáltam menteni a menthetőt, miközben lopva a holdra pillantottam. Majdnem egész.

Hihetetlen furcsa volt egy labirintus közepén állni Tylerrel, elvégre mielőtt nem csöppentünk bele ebbe az egész, emberfeletti rémálomba, ahol vámpírok ölnek vámpírokat és vérfarkasok keresztezik az útjukat, mi alig váltottunk néhány szót. Azt is csak azért mert egy iskolába jártunk és mert Tyler édesanyja és Elenáé jóban voltak. Bár akkor sem töltöttünk együtt sok időt, hiszen Bonnie és Elena mindig velem voltak. Mi voltunk a csoda trió. És most ha megnézzük, egy boszi, egy vámpír és egy hasonmás... tényleg Csodás Trió.
- Sosem? - kérdeztem meg tőle meglepődve, bár hangom kissé incselkedővé vált a végére, s kezeim levéve a derekáról inkább karba fontam őket. Nem állt szándékomban olyan nagyon ráijeszteni, csak egy egészen kicsit.

Caroline-t ölelve képtelenségnek tűnt, hogy létezhet viszály, háború, halál... csak ő volt és én. A világ peremén álltunk, legalábbis én így éreztem, mégsem akartam elengedni. Azt hiszem, mi vagyunk a történelem legcsodálatosabb ellentmondása - egy vámpír és egy vérfarkas szerelme...
Banális, de igaz.
Tekintetem ismét megcirógatta az arcát, s mire belegondolhattam volna, már ki is csúszott a számon.
- Sosem láttalak még ennyire szépnek. - suttogtam, mire azonnal fejbe vágtam volna magam egy baseball-ütővel, vagy bármivel,a mi árthat a vérfarkasoknak. Remek. Csak így tovább, Tyler...

- Nos az régen volt, most meg most van. - feleltem, mert akaratlanul is eszembe jutott, hogy emberként mennyire sekélyes voltam. Nem állítom, hogy ez mostanra teljesen eltűnt belőlem, hiszen ugyanúgy szerettem a divatot és a vásárlást, de már közel sem csak ez érdekelt. Igen jelen pillanatban jelenleg Tyler érdekelt a legjobban, még akkor is ha ez nem helyénvaló sem a vámpírok, sem a többi farkas szemében.

Mindent elrontottam, futott át az agyamon a gondolat és hirtelen epe öntötte el a számat. De aztán Caroline szavait hallva felragyogott a remény, hogy talán mégsem vagyok csődtömeg... és ez jól esett.
- Tudom. De régen sem voltál az. - suttogtam kis mosolyt csalva az arcomra. Azt hiszem, egész jól megy.

Szavait halva kicsit én is elkomorodtam, de nem akartam, hogy ez az egész szituáció elrontsak az esténket. Szerettem volna megőrizni ezt a boldogságot, bár tudtam, ahogy a pillanat, immár ez is elszállt. Jobb kezemmel gyengéden simítottam meg az arcát.
- Én nem vagyok egyszerű ember. - feleltem csendesen, vidám kis mosollyal az arcomon, hiszen talán most először származott egyszerre előnyöm és hátrányom is Katherine akciójából.

Caroline szavaira szélesen elmosolyodtam és egy hosszú pillanatig hitetlenkeve meredtem rá. Az arcára, a gyönyörű fehér ruhára... olyan volt, mint egy angyal. És ezt szívesen be is ismertem volna, ha nem áll be az a furcsa, egy-szót-sem-bírok-kinyögni állapotom ismét. Így inkább a szavaira reagáltam.
- Pedig az emberek általában félnek a farkasoktól... - suttogtam elkomorodva. Íme, ez jutott osztályrészül.

Ijedt kis ugrással honoráltam, amikor Tyler váratlanul felbukkant előre, de mosolyogva simultam az ölelésébe. Halkan elkuncogtam magamat, amikor megjegyezte, hogy ez egy szép labirintus.
- Számomra is kedvemre való, hogy egy fess fiatalember üldözött. - mondtam felnézve a szemeimbe gyengéd mosollyal az arcomon.

Egészen addig kergettem Caroline-t, míg tudtam, majd egy helyen elfogytak a nyomok. Hallottam, ahogy liheg az egyik sövénynek dőlve, s így odalopóztam, majd az árnyékból hirtelen ugrottam elé.
- Megvagy! - illusztráltam hanggal is a nyilvánvalót, majd karjaimat újra a derekára fontam.
- Még sosem tűnt fel, de... ez egy szép labirintus. - próbáltam bókolni viccelődve és reméltem, hogy érti a célzást.

Szaladtam, hogy csak a lábaim bírták a magas sarkú cipőben, és bár gondoltam rá, hogy bevethetem a vámpír sebességemet, mégsem tettem hiszen az nem lett volna sportszerű Tylerrel szemben. Így amikor már nagyon kifulladtam befordultam az egyik sarkon és elbújva a sövény mögött próbáltam csillapítani kissé szapora lélegzetemet.

Addig csókoltam volna, míg mindketten meg nem fulladunk, de Ő hirtelen elszakította az ajkait az enyémektől és egy meglepő ötlettel állt elő. Mindenesetre én nem vagyok semminek az elrontója, főleg e pillanatban nem, így utána eredtem. Követtem a ruha suhogásának a hangját, s örültem a farkasösztönöknek. Néha elkaptam egy fehér villanást, mindig azt követtem. Egyre beljebb...

Jól voltam, mosolyogtam úgy, ahogy vámpírrá válásom óta még nem volt rá példa és tudtam ez jó. Nagyon jó, olyannyira, hogy kedvem támadt játszani. Ami ugyan gyerekes volt, de egyszerűen nem tudtam megálljt parancsolni magamnak. Finoman váltam el Tyler ajkaitól, majd ragyogó mosolyt villantva rá, felkaptam a szoknyám alját.
- Kapj el. - nevettem, majd hátat fordítottam neki és eliramodtam egyenesen a labirintus belseje felé.

Semmi nem érdekelt.
Se a labirintusban uralkodó szélrohamok, se az egyre kerekedő hold az égen, se a buján kacsintgató csillagok, se anyám, aki mostanra bizonyára halálra aggódta vagy kiabálta magát. A személyzet esetében mindkettő...
Csak Caroline létezett és az, ahogy ajkam az övét becézte. Csókom egyre vadabbá, fékezhetetlenebbé vált, ahogy megéreztem benne a viszonzás édes ízét. Többet nem akartam elengedni.

Megállva valahol a labirintusban Tylerrel komolyan az volt a vágyam, hogy álljon meg az idő, vagy hogy legalább minket felejtsenek el. Felejtsen el anya, Mrs. Lockwood, Matt és Damon is. Csak hagyjanak minket békén, hogy együtt lehessünk, hogy ne legyünk szálkák, nem kívánatos társaság senki szemében. Halovány kis mosollyal az arcomon bújtam a karjaiba, ahogy a hideg szél ismét feltámadt körülöttünk, bár lényeges részét felfogták a növények.

Követtem Caroline-t a labirintusban, bár én jobban ismertem a járást, mint ő. Még régen, az 1800-as évek közepén ültette ezt a sövényt az ük-ük-üknagyapám, George Lockwood és azóta csak nőtt és nőtt. Örültem, mert ez legalább eltakart minket a kíváncsi tekintetek elől.
Mikor megcsókolt azonnal reagáltam, karjaimat a derekára fontam és visszacsókoltam. Ajkam követelőzően kereste az övét - olyan rég vártam már erre...

Nem igazán figyeltem, hogy merre megyek, de erre nem is volt szükség. Egyik kezemmel a fehér ruhám alját emeltem meg kissé, hogy ne lépjek rá, a másik kezem pedig szorosan tartotta Tylerét, majd beérve a labirintusba egyszerűen elengedtem, majd szembefordultam vele és megcsókoltam.

E növény labirintus a Lockwood birtok legvégében helyezkedik el.