Női mosdó

-Nemes??- Húztam fel a szemöldököm, azt hiszem, hogy nem nagyon akarok nemes lenni. Inkább gonosz, mert az azért, hogy hangzana már, hogy Damon Salvatore a nemes?? Engem mindenki úgy ismer, hogy Damon Salvatore a gonosz! De ez eszembe fogja juttatni, hogy a nap végén kerítsek egy karót..
Egy percig még Elena után bámultam, utána én is elindultam, hogy kerítsek valami erőset és ihatót..

// Damon --> Bálterem //

Az erőm szinte teljesen elhagyott, bár már gyógyulóban voltak a tagjaim. Damon szavait mégis minden csonttörésnél tisztábban hallottam, ahogy elhagyták az ajkait. Ezúttal csak egy megvető pillantást vetettem rá, amiért nem hajlandó segíteni, majd a falhoz támaszkodva fölálltam. Mikor kiment megigazítottam a ruhámat és örültem, mert nem ejtett benne a kis kaland nagy károkat. Ígértem egy táncot - Stefannak.
Így a hajamat is eligazgattam, majd az álarcomat a helyére csúsztatva vártam néhány percet, míg a karjaim a helyükre ugrottak. Csak akkor léptem ki a mosdó ajtaján. Még épp időben kaptam el egy pincért.
- Küldje utánam a szökőkút térre Mr. Stefan Salvatorét. - néztem mélyen a szemébe, majd finoman megfordítottam, a bálterem irányába. - Siessen.
Azzal én is elindultam a mondott helyre...

// Katherine Pierce Szökőkút tér //

Valahogy nem lepett meg, hogy Elena visszautasította a meghívásomat, de ennek ellenére rosszul érintett. Kezdtem úgy érezni apámnak igaza volt néhány dologban. Ha nem is mindben de egy párban ezek után igazgat adhatok neki. Annak ellenére, hogy rosszul esett a válasz, semleges arc kifejezést erőltettem magamra.
- Tényleg sajnálom, hogy látnod kellett. - feleltem egyszerűen, majd hátat fordítottam neki, és elindultam visszafelé a bálterembe. Okkal kértem bocsánatot amiért látnia kellett, de azért senkitől sem fogok, amiért megtettem. Apa azért küldött, hogy elkapjam őt, nem azért, hogy az átokkal foglalkozzak, eszem ágában sincs valami olcsó hibriddé válni. Neki lehet tetszik az elképzelés, de nekem nem, köszönöm.
Még hallottam, ahogy csukódik a női mosdó ajtaja, majd Damon hangját is meghallottam, de már nem törődtem vele. Nem tudnék neki mit mondani, anélkül, hogy ne vesznék vele össze. Kell egy kis idő, amíg a kedélyek lenyugszanak.

//Eva -> Bálterem//

Damon további szavaira már oda sem figyeltem és mikor kijött - az álarcom nélkül - csak egy nagy sóhajjal nyugtáztam a tettét.
- Ez nemes dolog volt tőled. - mondtam, miközben igyekeztem olyan kicsire összemenni, amekkorára csak tudtam és elindultam vissza a bálterembe. Talán Stefan és Alaric még ott vannak...

// Elena Gilbert Bálterem //

Csak álltam és Katherinet néztem. Most kérlelő volt, de ahogy a szájához ért volna a vérem, rögtön elmenekült volna, vagy ami még jobb biztos megint a fejemhez vágja a " Stefan sokkal jobb nálad" témát, amit egyáltalán nem csípek, sőt rosszul vagyok tőle..
Csak álltam és bámultam rá.
- Ne is mond, hogy köszönöm, mert úgy is hazugság lenne.. inkább mondjuk úgy, hogy megint én mentettelek meg.. de ne hidd, hogy azért mert szeretlek, hanem mert én akarom azt a rohaft karót a szívedbe döfni!!- Suttogtam gonoszan, és megfordultam. Gyorsan kiviharoztam, sőt be is csaptam az ajtót, megálltam Elena mellett.
-Gyere.. igyunk valamit!- Karoltam át és nyugtatóan végigsimítottam a karján, majd elindultam, hogy ezen a bálon élvezhessek si valamit..

Nem kellett vámpírnak lennem ahhoz, hogy halljam amit Damon mond és vegyes érzelmekkel fogadtam. Egyrészt örültem, mert így nem kellett kivégezni valakit Lockwood-ék mosdójában egy bálon, másrészt nem tudtam, mit szóljak ahhoz, hogy megmentette. Ha még mindig érezne iránta valamit akkor azt tudnám, nem?
Mindenesetre nemes tett volt.
Fél kézzel a hajamba túrtam. Nem így képzeltem ezt a bált. Nagyon nem. De hála az égnek a ruhámnak nem esett baja, így úgy tehettem, mintha mi sem történt volna.
Eva hangjára összerándultam, de most semmi kedvem nem volt ehhez. Főleg nem vele. Meg kellett szoknom, hogy ő nem egy szörnyeteg, csak néha úgy viselkedik...
- Menj csak. Én megvárom Damont. - feleltem nem túl vidáman.

Damon visszajött! Még szép! Tekintetem az övébe fúrtam, s ajkaim elnyíltak, miközben megpróbáltam azt sugározni felé: " tudtam, hogy visszajössz... " .
Nem ment, de tudtam, hogy ennek engedni fog ez a ribanc, s így már sokkal fényesebbnek láttam a jövőmet.
- Damon... - nyögtem, tekintetem továbbra sem engedte el az övét. Mikor lettél ilyen szexi, akartam kérdezni, de azt majd később, mikor többen látják a reakciót...
Mikor Evangelina eleresztett fuldokolva, a karomat dajkálva estem le a fal mellé. Minden tagom fájt, de legalább éltem. És ezt csak Damonnak köszönhettem...

Alighogy Damon és Elena távoztak Katerinának ismét furcsa szögben lógott a teste mellett ezúttal a jobb karja. Már nem volt odabent senki én pedig unott arckifejezéssel néztem az előttem fájdalomtól eltorzult arcú vámpír, s ahogy neki, úgy nekem is megváltozott az arcom. Szemem vörös lett, agyaraim pedig előbújtak.
- Tudod apa mindig azt mondta, érjem el a célom bármi áron. - jelentettem ki egészen a füléhez hajolva, nagyon halkan. Olyan halkan, hogy csak ő hallja. Engem így neveltek, és ez olyasmi amin nehezen lehet változtatni. Egyedül az akaratomnak, a bivaly erős akaratomnak köszönhetem, hogy képes vagyok olyan érzelmekre, mint a szeretet és a megbánás, és a sajnálat mások iránt.
- Békén hagyod Elenát és a családját, különben legközelebb nem lesz Damon, hogy megvédjen. - néztem egészen mélyen a szemeibe elérve nála a ráhatást. Ez olyasmi volt, amit korábban is megtehettem volna, de dühös voltam rá. Annyira mérhetetlenül dühös, mint talán még soha senkire sem. Alig nyílt ki az ajtó, én elengedtem Katerinát, s Damon szavaira immáron szembefordultam vele. Tekintetem nem sugallt sem rosszallást, sem semmit, még is elárulva éreztem magamat. Ennek ellenére szón nélkül hagytam el a helységet, majd a kint álló Elenához fordultam.
- Sajnálom, hogy látnod kellett, gyere igyunk valamit. - hívtam kedvesen, mert eszem ágában sem volt ártani neki.

Nekidöltem a falnak. Hallottam, hogy Katherine utánam kiállt, és ökölbe szorult a kezem. Nem azért, de vissza megyek és én is vérengzést csinálok. Igaz, hogy utálom Katherint, de ez azért túl sok, végülis az ágyban majdnem hogy vele volt a legjobb..
A fejem ütemesen vertem bele a falba, és egy indokot kerestem, hogy vissza mehessek. Nem fogom tudni itt hagyni ez már elég biztos. Elenára néztem.
-Kerítenél nekem egy kis vért.. vagy várj meg itt, be megyek az állarcodért! - Hadartam el, pedig tudtam, hogy ez kifogás, és ha bemegyek éppen tuti nem jövök ki! Na nem baj, egyszer úyg is meghalunk, és Hitler is csak művész volt, nekem mért nem sikerülne??
Az ajtóhoz léptem és lenyomtam a kilincset.
-Sajnálom Eva!.. ha most nem hagyod abba ezt a egészet, biztosan idecsődítem az egész bált!- Néztem rá szomorú szemekkel.

Damon szemében láttam a nosztalgikus szikrát. Én is pontosan ugyanarra gondoltam... kapjon el, Damon! Aztán az első alapítói bálra, ami után elutasítottam őt... arra, amikor először csábítottam el, két nappal a hazaérkezése után... a lepedőre, amit utána olyan viccesen volt kénytelen kimagyarázni...
Elnevettem volna magam, ha nem vagyok igencsak szorult helyzetben. De aztán ő feladta, én pedig elátkoztam a bált.
- Damon, ne! Ne hagyj itt! Szükségetek van rám, különben Klaus elpusztítja a várost! Damon! - ordítottam utána és reméltem, hogy ezt még meghallja. Vagy nem tudom, mi fog történni...

- Ő akarja a követ én nem. Nekem megfelel, hogy vámpír vagyok, ne vágyom többre. - sziszegtem a nő arcába, de egyenlőre nem bántottam. Elena így is túl sokat látott már ebből a borzalomból és nem ezt érdemelte, de egy életre megtanítom Katerinát, hogy ne bántsa azokat akik... fontosak? Kedvesek számomra? Nos, Damon barát és amíg Elena él, mindegy milyen formában, addig én is az maradok, ami.
- Elena amennyiben Katerina kibontakozik, te meghalsz közben és a szöszi is. - utaltam arra a lány akit Katerina változtatott át. Vagy is, hogy Damon a vérét adta hogy megmentse ez a szuka pedig egyszerűen megölte. Elfintorodtam Damon megjegyzését hallva, és megforgattam a szemeimet. Alapjaiban normális vagyok, de vannak dolgok, amiket ő nem ért, és jobb is így még egy darabig.
- Nem ölhetem meg Damon, de gondoskodok arról, hogy ne fenyegesse se Elenát, se a családját. Mondjuk úgy, kedves emléket hagyok neki. - biztosítottam Damon hűvös mosollyal és tudtam ha végeztem Katerinával, még vele is lesz egy kellemetlen szóváltásom. Nem érti az indokaimat és ahhoz, hogy megértse ki kellene tálalnom. A baj, hogy nem tudom ki viselné rosszabbul a dolgot, Elena, vagy Damon.

Már beletörődtem, hogy senki nem hallgat rám, de ebben az esetben nem igazán akartam tágítani. Meg aztán nem is szerettem volna, ha Damonnak végig kell néznie Katherine halálát, hiszen egy időben mégis szerette őt...
Mégsem mondtam semmit, helyette csak engedelmesen megfogtam a kezét és kiléptem vele az ajtón, majd szinte azonnal nekiszegeztem az első mondatomat.
- Utálom, hogy fogalmam sincs semmiről. - mondtam az ajkamat rágcsálva, a mosdó ajtó melletti falnak dőlve. Az álarcom oda bent maradt, de már csak azért sem mentem volna vissza érte.

Ahogy belenéztem Katherine szemébe, hirtelen elöntötek az emlékek. Az összegyűrt ágy, a tánc, a beszélgetéseink.. Gyorsan megráztam a fejemet! Nem szabad erre gondolnom.
-Tudod Eva, örülök, hogy nem jöttem veled el, nem akartam volna végig ezt a szadista énedet látni! - Fintorodtam el, nem is kicsit. Mégegyszer ránéztem Katherinera, érzelem mentesen, és hidegen rámosolyogtam, egy fejhajtással pedig Elena keze után nyúltam, és ha megfogta elkezdtem kifelé húzni. Még az ajtóban megálltam, és visszanéztem.
-Ha Katherinát kinyírtad, akkor asszem én következem Eva, mert én most Katherint védeném, ha nem egy bálon lennénk! A viszont látásra, hölgyeim!- Zártam be az ajtót

Ez még mindig nem az a pillanat volt, mikor minden további nélkül Damon nyakába borulhattam volna, így türelmesen vártam, bár ez is nehezemre esett. Mikor elém került és meghallottam a szavait, majd eva válaszát igyekeztem úgy tenni, mint aki ott sincs. Valahogy nem így képzeltem az alapítói bált...
És Damon eva hülyesége miatt dobott egy csajt. ez nem esett éppen jól, de e percben kisebb gondom is nagyobb volt ennél. Katherine hörgése kezdett egy tervet kovácsolni a fejemben.
- Nem tudom, ki ez a Klaus, de ha akkor békén hagyja Mystic Fallst, ha Katherine megadja neki, amit akar... akkor Katherine-t hagyni kéne érvényesülni. - mondtam, bár undorodtam a szavaimtól. remek. Most megvédem ezt az őrültet!
De a városért bármit...

A tekintetem könyörgőn szegeztem Damonre. A közös emlékeinkért... a múltunkért... vagy bármiért, de ne hagyjon itt ezzel a ribanccal! Tartottam magam, amíg tudtam, de féltem, hogy az már nem megy sokáig. Így tovább próbálkoztam az egyetlen maradandó tervemmel,a miről tudtam, hogy Klaust érdekelné.
- Tehát még önálló gondolataid sincsenek... azt hittem, klaus jobban kitanított. - néztem evangelinára karjaimat a nyakamat szorító csuklójára fonva, úgy próbálva lehámozni azt onnan, miközben arcom átalakult.

Érzékeltem, ahogy Elena pánik szerűen elhajítja az álarcát, majd kinyitja az ajtót és violá íme egy Damon Salvatore. Több, mint egy órás késéssel, de legalább itt van és nem marad le a buli kínzós részéről. Beismerem vannak szadista hajlamaim, de ez a vámpír léttel jár és vannak akik megérdemlik. Katerina Petrova pedig határozottan ebbe a kategóriába tartozott.
- Miért ne bízna, tudod az, hogy ő mit akar és az hogy én mit akarok nos, nem ugyanaz. - válaszoltam könnyedén. Ennyi bőven elég volt, amit tudnia kellett, nem állt szándékomban mást elmondani neki, na nem mintha túl sok esélye lenne ellenem használni. A legtöbb büntetésem némi válogatott kínzás lenne, ami után garantáltan kinyírnám ezt a ribancot, aztán persze újabb kínzás és aztán élném világom mint eddig.
- Nos, ha elkísérted volna Elenát, nem próbálta volna meg megfenyegetni Jennával. Ohh majd elfelejtettem, akkor megfojtani sem próbálta volna meg. Damon azzal dolgom amim van, te valami lotyót előbbre helyeztél, és ezzel engem is megsértettél. Szóval ne vedd zokon tehát ha elfoglalom magam. - közöltem a tőlem telhető legnagyobb önuralommal, elvégre nem rá voltam mérges, hanem a kezem alatt vergődő vámpírra, de rá mérhetetlenül.
- Igaz bál van, vidd Elenát táncolni és feledtesd fel az elmúlt durva 10 percet. - mondtam és ez több volt mint kérés. Elenát egyedül nem engedhettem el ilyen zaklatottan, szóval egy kedves mosolyt küldtem feléje.

Végre kinyílt az ajtó. Egy percig elcsodálkoztam, hogy most épp ki nyitotta ki az ajtót, aztán hátra pillantottam, és megláttam Katherinet Eva kezeiben, szinte majdnem szó szerint, maradt Katherine keze Evájéban, szerintem nem kell sokat várni és tényleg így történik. Vissszanéztem Elena arcára, félredöntöttem a fejem. Aztán észbe kaptam, gyorsan beléptem a mosdóba, behúztam magam mögött az ajtót, és az ajtónak döltem. Egy percig élveztem a látványt, ,majd közelebb lépkedtem, magam mögé nyomva Elenát.
-Teljesen meg vagy veszve??? - Kezdtem dühösen Evára nézve. Bár roppent szórakoztató volt a látvány, de egy bálon vagyunk.
-Egy bálon vagyunk, az ég szerelmére, ereszd el Evangelina!! A hülyeséged miatt, dobhattam ki egy csajt, öltözhettem be, és jöhettem el ideáig!! Te berugtál?? vagy tényleg nem vagy magadnál??!! Keltem ki teljesen magamból, de ügyeltem, hoyg ne kezdjek el ordítozni, nem akartam, hogy mindenki ide csődüljön.

Eva szavait hallva nem tegetóriáztam tovább, az álarcomat lekapva a fejemről és elhajítva remegő kézzel neki láttam kioldani a zárat. Az ujjaim izzadtak, elég bonyolult volt így kiszabadulni. De mikor végre sikerült kitártam az ajtót és Damonnel találtam szemben magam. Nem tudtam, mit mondhatnék... mit lehet olyankor mondani, ha estélyi ruhában állsz egy női mosdóban, miközben a hátad mögött kínozzák a hasonmásodat?
Nem tudom. Ezt miért nem tanítják az iskolában?

Nem hittem a szavainak. Nem, mert én legalább olyan jól ismertem Klaust, mint Ő - ha nem jobban. elvégre a kapcsolatunk elég bensőséges volt, ha lehet így mondani. épp úgy, ahogy Elijahval és Trevorral is. Hát engem se kell félteni!
Mikor azt mondta Elenának, hogy nyissa ki, a szavait figyelmen kívül hagytam. A fájdalom újra átjárta a testemet, de gondolkodni is alig bírtam. Mégis meg kellett mentem magamat!
- Akkor mégsem bízik benned meg annyira, igaz? - néztem evangelina szeme közé gúnyos mosollyal. A holdkő Klaus szívének legnagyobb vágya. Elenával pedig semmire nem mennek - én tudom, hol van. És meg tudom szerezni.

- Azt hiszem nem fogok meglepetést okozni ha azt mondom, nem. - formáltam egész közel az arcához a szavakat szépen lassan és tagoltan. Az részlet kérdés volt, hogy én nem akartam azt a nyavalyás követ. Ha egyszer a kezeim közé kapom szilánkokra verem szét. Köszönöm tökéletesen megfelel a jelenlegi életem nem vágyom arra, hogy hibrid legyek. Apa is igazán megülhetne a fenekén, így is elég erős, mit akar még?
Felhangzott a kopogás, majd Damon hangja. Ez is jókor jött, kísérte volna el Elenát és akkor a fejem sem fájt volna. Gúnyos mosollyal az arcomon csavartam még egyet Katerina bal karján, majd a jobbon is. Láttam, ahogy az arcát eltorzítja a fájdalom és ez tetszett.
- Elena nyisd ki neki. - kértem majd a tekintetemet Katerina tekintetébe fúrtam. - Meg sem mozdulhatsz. - sziszegtem, s a torkán lévő kezemmel szinte satuba fogtam. Nem érdekelt Damon, most az egyszer nem igazán érdekelt a véleménye.

Nem akartam odanézni. Minden roppanás olyan volt, mintha az én csontjaimat törné ki Eva... a saját bőrömön éreztem a csattanásokat... nem sajnáltam Katherine-t, de ezt nem akartam végignézni!
A falhoz lapulva, tekintetem a plafonra szegezve vártam, míg végeznek - s ekkor meghallottam egy olyan rég vágyott hangot az ajtó túloldaláról. Nagyon össze kellett szednem magam, hogy ne vágódjak ki az ajtón és boruljak Damon nyakába, de nem akartam semmi elhamarkodott dolgot tenni. Evára néztem, az Ő utasítását vártam.

Evangelina nem válaszolt, bennem pedig tovább dolgozott a mehetnék. ekkor azonban megint kopogtak és meghallottam Damon hangját. Lopva Elena arcára pillantottam. A kislány úgysem fogja tudni megállni, hogy ki ne nyissa... és akkor kiszabadulhatok végre! A karjaim már kezdték visszanyerni eredeti formájukat, aminek örültem, mivel így még nyugodtan játszhattam a szerepemet a vendégek előtt. És ígértem egy táncot Stefannak is.
Győztes pillantást vetettem Evangelina arcára. Innentől nálam van az ász.

Na szuper. Most zavarhattam el ezt a csajt innen, mert Stefan nem bír el a nőkkel. El sem hiszem, hogy ez a testvérem. Katherine... régen bezzeg bírtt vele.. Nomális esetben azt mondtam volna neki, hogy oldja meg, de most képes voltam felöltözni félmeztelenről, felhúzni magamra egy álarcot, csak, hogy egy két karót nyomhassak Katherine-ba. Nem is olyan rossz. Még szerencse, hogy van bejáratom a házba, és nem kell megvárnom, hogy valamelyik házigazda előkerítsen.
Bezártam a kocsim ajtajár, felhúztam ezt az állarcot, ami 140 éves, és öles léptekkel haladtam befelé. Mosdó.. mosdó.. á nem ez hálószoba!
Benyitottam mindenhova.
~Fújj piros függöny ... izlés ficam a javából! Azta, ez tele van whiskeyvel! Bezárom ide magam!~ Gyorsan tovább haladtam mielőtt tényleg megtettem volna. Női mosdó! Felemeltem a kezem és türelmetlenül kopogtam.
-Nyisd ki Katherine! Eva, fejezzétek be! -

Nem volt jó ötlet elengedni Elenát. Nem, ugyanis a következő pillanatban ujjak szögeztek a falhoz. erősebb nálam! Ennyivel erősebb nálam?! Én 535 éves vagyok, plusz-minusz egy és erre ez a kis senki, szemtelen fruska...
A karom roppanása csak azt jelenthette, hogy a karjaimat most legalább tíz percig nem leszek képes használni. Ez pedig rossz hír.
Fuldokolva próbáltam a lábammal sakkban tartani, de a szoknyáink elállták az utat. Ekkor vetettem be utolsó fegyveremet.
- Tehát Klaust nem érdekli a holdkő?! - villant meg a tekintetem.

Elégedett elmosolyodtam, amikor Katerina elengedte Elenát, bár az nem tetszett túlzottan, hogy még mindig közel volt hozzá. De ez ezen a ponton már nem számított. Mindketten tudtuk, hogy én vagyok az öregebb, ezáltal a gyorsabb és az erősebb is.
Egy pillanat alatt teremtem Katerine mellett és végezte a torkánál fogva a szemközti falhoz szegezve kellőképpen messze Elenától. Bár így sem ítéltem biztonságosnak a távolságot. A legjobb lett volna ha az általam fojtogatott nő már por és hamu lenne.
- Tudod azért, mert ő csak akkor jön ha én hívom. Bár a keresztapám is hívhatja, de ő nem a felbolydulás híve. - kacsintottam szadista mosollyal rá, miközben a roppanásig szorítottam a torkát, másik kezemmel pedig a még ép kezét törtem el minden bizonnyal.
- Elena légy oly drága, hogy egy kicsit még itt maradsz. - kértem a lányt, elvégre ha elmegy, nem lesz, aki bezárja az ajtót, már pedig nem szeretném ha megzavarnának, még nem.