Erdő mélye-Bonnie & Stefan

Azt hiszem az elmúlt hetekben ez volt a legnyugodtabb napom. És ennek én kimondottan örülök. Az már csak hab a tortán, hogy ma rendesen tudtam enni. Nem úgy mint a napokban. De kigondolná, hogy egy vámpírnak is ennyi dolga van? Főleg, ha a vámpírt nem nézik többnek néhány helyen, 20-nál. Persze ha tudnák, mennyi idős vagyok…Nem hiszem, hogy kötekednének. Inkább ketrecbe dugnának, és mutogatnának. Azt hiszem, akkor kihoznának a sodromból.

Na de térjünk vissza a most éppen kellemes sétámhoz, melyet az erdőben teszek. Vagyis inkább vadászni jöttem, de valahogy elment az étvágyam, és a kedvem is. Besétáltam az erdőbe, azon belül is egy bizonyos ponthoz. A házunktól mondhatni nem messze lévő romokhoz.

Hogy minek jöttem ide? Magam előtt is talány. De valahogy úgy gondolom, ide kellett jönnöm. Mondjuk úgy, vámpíri sugallat. Amint a romokhoz értem, jól köbe vizsgáltam mindent, remélve, senki nem jön erre. Amint erről megbizonyosodtam, leültem az egyik kidőlt rönkre.

Egy jó ideig, ülhettem, amikor megláttam egy szarvast. És az éhségem is visszatért. Nos, mit volt, mit tenni, felálltam, és a szarvas nyomába eredtem. Nem szokásom, de most egy jó darabig kergettem. Árkon bokron túl, majd az egyik kanyarban rávetettem magam. Fogaim a nyaki erőbe vájtam, és inni, azaz táplálkozni kezdtem. Nem volt sok tiltakozás. Volt némi kis, izom mozgás, vagyis egy kis rugdosás, de nem ment vele sokra. Az én szorításom erősebb.

Amint végeztem, az állatot, elvittem egy biztos helyre, ahol biztosra veszem nem fogják megtalálni. Amint eltakarítottam a nyomokat, elindultam vissza a romokhoz. De útközben meggondolva magam, az erdő közepe felé vettem az irányom.

Nem sokkal később már az erdő legmélyén találtam magam. Megálltam, egy kidőlt rönknél és leültem rá.

Igazából már azt sem tudom mit akarok vagy mit nem. Kicsit feszült is voltam a mai nap. Nem tudnám megmondani pontosan, hogy mi volt az oka. Tudni akartam, hogy Elena-val minden rendben, de nem akartam most még zavarni. Így egy ötlettől vezérelve úgy döntöttem, hogy elmegyek itthonról. Miután felöltöztem, most épp hogy átlagosan úgy döntöttem, hogy elindulok kocsival valamerre. Általában nagyon határozott vagyok, de túl sok dolog történt ami felkavarta engem s idő kellett míg megemésztem. egy barátra lett volna szükségem aki megért, de Elena-nak is van elég baja most nem akarom zavarni, és ott van Caroline, de őt meg utolérni nem tudtam. Hirtelen a kocsival lefékeztem az erdő szélénél, nem tudom miért tettem, de megálltam és gondolkodni kezdtem. Azon tépelődtem, hogy miért is álltam meg s arra jutottam, hogy egy kis magányra van szükségem az elmúlt időszak miatt. De közrejátszott az is, hogy varázsolni akartam. Tudni akartam, hogy mennyire vagyok képes használni az erőmet. tudatában voltam annak, hogy veszélyes lehet rám nézve ha sokat használom, de ez élet-halál kérdése volt. Így miután kiszálltam a kocsimból elindultam az erdőbe befelé... elég sokat mentem mire beértem. elég sokat mehettem ahol épp a legmélyén találtam magamat, aztán hirtelen neki akartam kezdeni annak amiért idejöttem, hogy kiderítsem mekkora a határaim. Viszont egy másik pillanatban megpillantottam Stefan-t, nem hittem volna, hogy találkozom vele itt. Végül is ez egy erdő, természetes hogy itt találkozom vele. Vettem egy mély levegőt és a mostani programomat egy időre eltettem és közeledni kezdtem Stefan-hoz. Mikor odaértem mellé rápillantottam a szokásos barátságos mosolyomat vettem elő, bár nem tudom ennyi rossz dolog után, még hogy tudok mosolyogni.
-Stefan! Micsoda meglepetés!
Mondtam neki halkan, de hallhatóan is egyben, egy erdőben voltunk és nem volt szükség a hangos beszédre.. még így is mintha hangos lenne a saját hangom, pedig épp hogy csak megszólaltam.

Valahol a közelben egy kocsi leparkolt. Kezd romlani a megítélő képességem, mivel nem tudom ki az. Hozzá teszem, hogy a szagát sem felém fújja. De ez akkor sem mentség. Ha mondhatok ilyet, kezdek öregedni. Azt hiszem…. Mondjuk ez a fizikai valómban nem mutatkozik meg, és a szellemi létben meg mégy úgy sem. Bárki is parkolt le, közeledik.

Elővettem a mobilom, és bepötyögtem pár információt, és pár jegyzetet mire rájöttem, hogy az „idegen” Bonnie. Nem tudom mi keresni valója van pont itt. Eltettem a mobilom, és egyenesen az érkező irányába néztem. Lemerem fogadni, hogy varázsolni akar. Mondjuk, én nem állok az útjába. Mindig is lenyűgözött a mágia.

Most hogy így jobban belegondolok, Elena-val is találkoznom kellene. Eléggé…Nos, ahogy leléptem sem volt szép, az sem hogy itt hagytam, és az sem, hogy azóta mita visszajöttem, csak egyszer találkoztunk. Mondjuk…Nem mintha, csak rajtam múlna, ez a találkozás. De többek között, rajtam.

Bonnie lassan ideért hozzám. Mellém állt, én pedig rámosolyogtam. –Bonnie. A számból vetted ki a szót. Ülj csak le- Kínáltam hellyel, hisz csak ne ácsorogjon ott. Mondjuk neki sem kell semmit kétszer mondani. Ha úgy érzi e fog ülni. Ami aggaszt az a mosolya, nem olyan önfeledt és vidám, mint amilyen szokott lenni. Mondjuk, mondom én….De hát mit tehetek.

-Bonnie. Szomorú vagy. Mi ennek az oka?- Kérdeztem mosolyogva, majd finoman előre dőltem és a lábamra tettem a kezem, majd fejem féloldalasan elfordítva Bonnie-ra néztem és vártam a választ. Nem mintha beleakarnák avatkozni. Elvégre, ha olyan úgy sem mondja el, de szívesen segítenék neki…Ha tudnék…..

//Bocsánat, amiért ennyit késtem vele, és amiért ilyen gyatra lett!!! //