Erkély

Azzal, hogy szinte látványosan kiálltam Elena mellett, keresztapámmal szemben, tudtam, hogy még bajba kerültek, de úgy voltam vele, hogy ezen majd akkor aggódom, amikor már a nyakamat szorongatja a kezeivel, nem pedig most, amikor még megvan a kellemes távolság.
- Viszlát Elena. - intettem utána halovány mosollyal az arcomon, bár nem sok okom volt a mosolygásra még is megtettem. Nem akartam, hogy annyira gyászosnak lássa a helyzetet, mint amilyen az valójában. Elég ha én látom annak, és felmérem milyen veszélyek jöhetnek még erre a városkára. Ami pedig erőmből telik azt könnyedén megoldom majd.
- Azért voltam már jobb partyn is. - villantottam gúnyos mosolyt Elijahra, majd egy rövid pillantást vetettem Damonra és a lábánál szilánkokra tört pohár maradványaira, és úgy éreztem megszakad a szívem. Nem akartam, hogy ő is úgy végezze, mint az üvegszilánkok. Bár ezzel talán már századokat késtem.
- További kellemes estét. - mondtam végül mindkettejüknek, majd könnyed csókot leheltem Damon arcára, s lassú léptekkel elhagytam az erkélyt, s elindultam a kijárat felé.
Bárcsak korábban találkoztunk volna...

/Eva -> Irány haza XD/

Miután Elijah szabaddá tette az utat olyan érzésem támadt, mintha a súlyos ólomgolyók semmissé váltak volna a gyomromban. Egy időre biztosan.
- Bár én is ezt mondhatnám... - feleltem halkan, mikor a férfi hangot adott a találkozás feletti örömének. Nem akartam udvariatlan lenni, de a találkozásunknak okai vannak, melyek számomra nem előnyösek. Akár engem, akár a szeretteimet nézünk.
Egy futó, színtelen mosolyt villantottam Eva felé, majd további szavak nélkül szinte feltéptem az erkély ajtót és úgy iszkoltam vissza a bálterem színes forgatagába. Ha Damon akar, majd követ, ha pedig nem majd elszórakozik odakint. Ez nem esik túl jól, viszont nincs választásom.
Tekintetem a padlóra szegezve igyekeztem átverekedni magam a táncoló párok alkotta gyűrűkön, mikor - neki ütköztem egy fehér ruhás alaknak.
- Caroline! - leheltem döbbenten. Innentől érdekes. Helyesbítek: érdekesebb...

// Elena Gilbert --> bálterem //

Elégedetten elmosolyodtam. lám csak lám, egy idő után mindenki megtörik és még a kedves Elena is beadja a derekát, ha nem lát más utat. És nem, nem lát.
A kérdésére egy hanyag intésemet követően az ajtó ismét járható úttá vált, majd még mielőtt távozhattak volna, a hasonmáshoz fordultam - reményeim szerint nem utoljára. Számíthattam volna rá, hogy az arca olyan, mint Charlotte-é, hiszen a hasonmások általában a közös tulajdonságaikról ismerszenek meg - ezúttal mégis inkább az első Petrovát láttam a bájos vonások közt, mint azt a halandó lányt, aki azt hiszi, bármire képes egyedül.
- Örültem a találkozásnak. - jegyeztem meg kellemes tónusban, majd miután ismét a bentről kiszűrődő zene és zaj felerősített mása ömlött végig az erkélyen, Evangelinához fordultam.
- Ki hitte volna, hogy az alapítók bálja ilyen szórakoztató? - kérdeztem ironizálva, megróvó tekintettel.

Damon még csak komolyan sem veszi a dolgot, erről tanúskodott minden sóhaja. Én viszont annál komolyabban gondoltam mindent, amit mondtam. Persze Damon esetében nem várhattam el, hogy komolyabban érdekelje amit teszek, de...
Lényegtelen. Pusztán csak örültem volna, ha nem egyedül vagyok kénytelen alkudozni Elijahval, bár nem esett éppen nehezemre. Elijah régi vágású, ez volt az egyetlen olyan tulajdonsága, amit megjegyeztem a beszélgetésünk alatt. Többen is említették, én pedig őszintén hajlottam igazat adni ennek a megállapításnak.
Sóhajtva pislogtam Evára. Hiába, nem bíztam a keresztapjában. Csakis benne... benne még akkor is, ha a szemem láttára kínozta meg a hasonmásomat. DE Evangelina más. Damon is bízik benne! Jobban, mint azt én feltételezhetem. Akkor mi a gond? Ha ő bízik Elijahban nekem is kötelességem ezt tenni.
- Rendben. - mentem bele végül fél kézzel a hajamba túrva, majd egy gyors pillantást vetettem Damonra, aki egyáltalán nem zavartatta magát. Nekem viszont épp elegem lett a bálokból egy időre.
- Most már mehetek, ugye? - kérdeztem tekintetem Elijah íriszébe fúrva, nem erőszakosan, mint inkább kérlelően. Az ajtót egyedül nem tudom kinyitni. Kell a közreműködése.

Hidegen elmodolyodtam, és hátat fordítottam a többieknek, nkei támaszkodtam a korlátnak és lebámultam a mélybe. Olyan hivogató ez a mélység, olyan angy kár, hogyha én innen leugrok, akor lábra érkezem és tovább futhatok. Ritkán megfordul a fejembe, hogy scak egy napra egyetlen percre szeretnék újra ember lenni, hogy vége egyen ennek a keserű érzésnek. Én sosem léphetek tovább. Én sosem elszek más, nem változok, nem lehetek más..
Megráztam a fejem, és a teljesen üres poharam kitartottam a levegőbe. Megcsúszott a kezeim között, éreztem ahogy az üveg kapaszkodni próbált, de enm erőltettem meg magam, hogy erősen szorítsam. Engedtem, hogy a mély felé zuhanjon. Pillanatok alatt lent volt, és ahogy a macskakővel kirakott járdára érkezett, ezer felé pattant. Apró üvegszilánkok lettek belőle. Ennyi.. vége...
Lassan visszafordultam a társaság felé, de a szemem még mindig azt sugallta, hogy nem érdekel Elijah, se Eva sőt Elenára is vetettem egy unalmas pillantást, és direkt elkezdtem az ajtót bámulni. Direkt sóhajtottam fel másodpercenként, direkt kezdtem el idegestíeni őket.

Evangelina közbelépésére kérdőn felvontam a szemöldököm, majd a szavait hallva egy hideg mosoly kúszott az ajkaimra. Violá. Tehát ellenem van ebben a játszmában. Nos, ez talán nem is baj, tekintve, hogy mindketten tudjuk, mi kell a sikerhez. Katerina Petrova. Élve. És az, hogy Klaus a hasonmásáról ne szerezhessen tudomást.
Persze ez nem lesz könnyű feladat, ha a hasonmás akadályokat gördít elénk, makacsul védve a maga igazát. Miért olyan nehéz belenyugodnia az én feltételeimbe?
Hát persze... a Petrova-hév...
- Evangelina, azt hiszem, ezt nem célszerű itt és most megbeszélnünk. - küldtem vészjósló pillantást a lány felé, nehogy elértse amit mondok. Majd tekintetem ismét Elena arcára villant.
- Én a helyedben nem kötekednék egy őssel, de... becsület szavamat adom, hogy mindent megteszek az egyezségünk érdekében. Feltéve, hogy Te is. - mondtam, kezemet Eva vállára téve. Ha megint megpróbál közénk állni annak meg lesz a következménye. Ez az én ügyem. Úgy intézem, ahogy jónak látom.

Egyáltalán nem tetszett, hogy keresztapám nem osztja a véleményemet, miszerint nagyra értékelném ha senki sem sérülne meg. Ez az ütközet persze felér egy világháborúval, de mivel ez titokban zajlik elvárható lenne, hogy áldozataink se legyenek. Elvégre ha valaki meghalt, akkor általában a titkok is azonnal semmivé foszlanak, mert a nagy ijedségben hogy esetleg pont Ő lesz a következő mindenkinek megered a nyelve. És ez vezet majd szépen ahhoz, hogy áruló lesz a sorainkban.
Nem igazán tetszett, hogy keresztapám rám sem hederít, s csak kizárólag Elenát méltatja figyelemre, de mivel vele tárgyalt ezt elnéztem. Viszont az, hogy Elena képes lenne feladni magát Klausnak egyáltalán nem tetszett. Lehet, hogy meggyűlölne érte, de előbb tenném vámpírrá, minthogy ezt hagyjam megtörténni. Ezzel persze aláírnám a halálos ítéletemet, mert akkor apa tutira kicsinálna, gondolkodás nélkül.
Amikor azonban keresztapám megmozdult én sem maradtam rest. Egy pillanat alatt teremtem keresztapám és Elena között ezáltal a velem szemben lévő férfi kezeim nyomatékának hála néhány centivel hátrébb került.
- Én tökéletesen egyetértek Elenával, a feladom magam részt kivéve. - közöltem egyszerűen Elijah szemeibe nézve. Hogy bátor voltam-e? Nem sokkal inkább botor és ostoba, tekintve, hogy tudtam ha harcra kerül a sor, veszíteni fogok.

Olyan hirtelen változtatott helyzetet, hogy attól egy pillanatra hátrahőköltem, de... nem, nem fogok elbújni eva háta mögé, nem fogok remegő térddel visszakozni, mint ahogy Elijah várja tőlem! Nem fogok pánikba esni, és megalázkodni a nagy Elijah előtt! Soha.
- Ez kompromisszum. Nem alku. - javítottam ki az ajkamba harapva, de szemrebbenés nélkül.

Elena válaszára felkúszott a szemöldököm és másodperc törtrésze alatt előtte teremtem. A légkör érezhetően megváltozott a teraszon, és reméltem, hogy ez a botos kislány is megérzi. Ha kenyértörésre kerül a sor sem Damon, sem Eva nem állíthatna meg.
- Alkudozol velem? Nem gondolod, hogy nem vagy olyan helyzetben? - néztem rá kíváncsian, mulatva a bátorságán.

Nem akartam ezt folytatni, mára épp elegem volt a kínhalál módozatairól fecsegni. Bőven. Elijah szavai azonban felkeltették az érdeklődésemet és nem hagyhattam annyiban az ajánlatát. Ha van esélyünk megvédni a várost, akkor azt bármi áron meg kell tennünk... nincs apelláta, ez nem szubjektív vagy opcionális lehetőség.
Muszáj.
- Rendben. De van itt még valami: nincs járulékos veszteség! Ha akárcsak egy élet is kihuny, legyen az egy ember vagy egy vámpír, akár egy boszorkány vagy egy farkas élete - akkor nincs alku. Én feladom magam Klausnál. - mondtam mellkasomon összefont kezekkel, miközben félszemmel Damonra néztem. Csak jussunk ki innen és mindent elmagyarázok...

Csöndben hallgattam a szavaikat és azt vártam, mikor érkezünk vissza az engem is érintő részhez. Későre jár, az emberek fáradnak, ha a bál még jócskán tart is. Odabentről összetéveszthetetlen hangok szűrődtek ki. Cipők kopogása, szoknyák suhogása, kacagás és zene...
Annyi kort megéltem már, a bál fogalma mégis mindig ugyanaz csupán elemeiben változik olykor.
Elena makacs ajánlgatása mulattatott. Mikor válaszoltam a szavaim kikerülték Evangelina állítását.
- A halálodra semmi szükség. De az alkum elég méltányos ahhoz, hogy ezen ne is töprengj. Régi vágású vagyok, Elena, én mindig állom a szavam és ha azt mondom, megvédem a szeretteidet az együttműködésedért cserébe, hát az úgy is lesz. - néztem a megszólított szemeibe ellentmondást nem tűrően. Megegyezhetünk végre, vagy további feltételeket szab?

Jó azt hiszem ez ma hivatalosan nem az én napom, de hát nem is tudom mit vártam. Komolyan mondom úgy tesznek, mintha tényleg megakartam volna ölni azt a némbert, na nem mintha bárki is hiányolta volna tekintve, hogy akárki is nézett rá, azt hitte a kedves Elena Gilberttel társalog, nem pedig a halott gonosz hasonmásával.
- Ohh kérlek kövezzetek meg érte. - feleltem ironikusan, amikor keresztapám is egyetértett Damonnal miszerint nem a megfelelő helyet és időpontot választottam az elbeszélgetésre. A probléma, hogy más alkalom nem igazán nyílt, amikor rövid ideig kettesben tudtunk maradni, zavaró figyelem nélkül. Elena csak utálatot érezhetett Katerina iránt, de Damon egykor szerette, sőt talán még most is, így nem fer a játék.
- Ha nincs a női mosdóban akkor passzolok. Kérdezz körbe merre látták távozni Elenát, és talán szerencséd lesz. - pillantottam keresztapám felé egy kis segítséget nyújtva neki. Elvégre ha valaki látta távozni Elenát az kizárásos alapon Katerina lehetett. Arra már inkább nem tettem epés megjegyzést, hogy Damonnak hirtelen milyen sietős lett, mindazon által Elena távozási szándékát tökéletesen megértettem.
- Hosszú este volt, de ha én elég ügyes leszek, akkor senkinek sem kell meghalnia. - pillantottam megértő hangsúllyal Elenára, csak hogy tudja nem hibáztatom azért, amiért szereti az otthonát, de meghalni sem fogom engedni.

Damon kérdése riasztott fel saját gondolataim közül, s egy érdeklődő, kissé talán vonakodó pillantást vetettem rá, miközben elfogadtam a kezét, bár nem indultam el sehova. Nem tudtam, milyen dolga lehet még, őszintén reméltem, hogy ez csak blöff... vagy más.
- Legszívesebben hazamennék. - ismertem be töredelmesen sóhajtva, s közben a tekintetemmel folyamatosan azt szuggerálltam felé: csak ne hagyj egyedül... ma este nem bírnám ki...
A második kérdésére egy pillanatra megrándult a szám sarka, majd sebesen megráztam a fejem, miközben levettem az álarcát és a kezébe nyomtam. Így fordultam Elijah felé, reményeim szerint az este folyamán utoljára.
- Világossá tette, miért nem kerülhet a vérem kapcsolatba Klausszal, de... mi van, ha nincs más út arra, hogy megmentsük a várost? Tudom, hogy magának ez nyilván semmit nem jelent, de nekem ez az otthonom és... mint mondtam, bármire képes vagyok, ha megvédhetem. - igyekeztem olyan komolynak tűnni,a mennyire csak az adott körülmények közt lehetséges volt, mivel úgy éreztem, az álarctól veszítek a hitelességemből és a szavahihető státuszomból. Nem érdekelt, mit gondol Eva, ha Elijah válaszol a kérdésemre kocsiba ülök és ha Damon rám szánja az idejét akkor előadom neki éjszaka az összes tervemet. Ha pedig nem, akkor a naplómba fogok feljegyezni mindent. Jól bevált módszer szerint.

-Most jut eszembe, hogy nekem van egy kis dolgom!- Csaptam a homlokomra, mintha elfelejtettem volna a dolgot, pedig nem akartam semmit sem csinálni, csak el akartam szabadulni innen!
-És akkor én most elrabolnám a partnerem!- Léptem Elenához és nyújtottam felé a kezemet.
-Akarsz táncolni, enni, vagy vigyelek haza??- Néztem rá egyetértő szemekkel.
-Esetleg akarsz Stefannal beszélni??- Elijah nagyon rosszul hitte ha úgy gondolta, hoyg egy ajtózárós trükk után beijedek!

Az ajkamba haraptam, mikor Eva kimondta azt, amire kíváncsi voltam. Stefan már megtette, amit kellett - ezek után az a minimum, ha békén hagyja őt Elijah minden buta ötletével,a mivel veszélyeztetheti a testiépségét. Annak nyilván Damon se örülne, bármit érez is az öccse iránt...
Apropó Damon. Egy vesébelátó pillantást küldtem felé, miközben gondolatban azért fohászkodtam, hogy haza mehessek, netalán tán vele, hogy csak feküdjek az ágyamon és közben azt a tipikus ingázást figyelhessem, ahogy egy alkalommal járkált föl, s alá a szobámban, Medve úrral a kezében. Az emlékre egy halvány mosoly kúszott a szám sarkába, bár ez nem az a mosolygós pillanat volt. Összpontosítani. Koncentrálni. De mire?
Újabban semminek sincs értelme.

Kissé érdektelen arccal bár, de elhallgattam a civakodást egészen addig, míg úgy nem éreztem, eltértünk a tárgytól. Akkor viszont közbe kellett avatkoznom, még mielőtt valami olyan dolgot művel Evangelina, amit mindannyian megbánunk.
- Azt hiszem, egy bálon kicsontozni Katerina Petrovát nagyon rossz ötlet volt. - néztem rá szigorúan, majd tekintetem ismét a többiekre terjesztettem,miközben továbbra is abban a lezser, hivalkodó tartásban álltam, ami mégsem hazudtolta meg valódi önmagamat.
- Nos, ha még a bálon van akkor meg kell találnunk Őt. Volna egy kis megbeszélni valóm vele... - vetettem jelentőségteljes pillantást Evangelinára.

- Valóban az, legalább is ha az a célod, hogy mindenkit a halálba küldj aki ebben a városban van. - közöltem Damonnal egyszerűen, tekintve, hogy a makacsságával és az önfejűségével csak ezt tudná elérni, méghozzá, ahogy én őt ismerem rekord időn belül. Amikor eddig arról beszélt, hogy meg akarja ölni Katerinát, majdnem kiröhögtem, hogy ennyire nem érti a helyzetet, amibe belekerült. Amikor közölte, hogy van jobb nő is Katerinánál, nem sértődtem meg, egyébként is tudtam már elég rég óta, hogy Elena ellen esélyem sincs.
- Nem ölheted meg, apám fogja megölni és akkor végre vége lesz ennek az évszázadok óta tartó őrületnek. - jelentettem ki hidegen tudatva vele, hogy itt neki legfeljebb a szívességet lehet esélye behajtani Katerinától, de mást nem. És azt is csak akkor hogyha elég gyorsan teszi, ha nem akkor az már az ő elszalasztott lehetősége volt.
- Csak volt, nem rég távozhatott némi törött csonttal. - küldtem Elijah felé vidám mosolyt, elvégre tényleg boldog voltam, hogy az a ribanc megkapta amit érdemelt. Még akkor is ha csak a fele volt annak, ami kijárt volna neki. Ha Damon nem avatkozott volna bele, akkor most tényleg nem kellene az életünket féltenem.
- Nyugodj meg Elena, Stefan már elvégezte a feladatát még ha nem is tudott róla. Katerina itt van és nem fog elmenni, nélküle legalább is egészen biztosan nem. - jelentettem ki Elenának megnyugtatásként, azt viszont már nem tettem hozzá, hogy a fiatalabb Salvaore egészen biztosan nem fog azzal a némberrel menni. Ez olyasmi volt, amivel mindannyian tökéletesen tisztában voltunk.

Damon pillantására lesütöttem a szemem, ám mikor Elijah arról kezdett beszélni, mivel vagyis inkább kivel tarthatnánk sakkban Katherine-t végleg elveszítettem a türelmem.
- Stefan nem csalétek, őt nem használhatja fel! - néztem Elijah szemébe, pillantásom villámokat szórt, miközben rendíthetetlenül folytattam.
- Katherine-t más módon is meg lehet állítani. Biztos vagyok benne. - erősködtem, miközben makacsul gondolkoztam a megoldásokon. Stefant nem vethetjük oda az oroszlánok elé... nem, az ki van csukva!

Egészen addig arcom megőrizte tökéletes higgadtságát, míg Evangelina el nem kezdte ecsetelni, mi van már Katerina birtokában az átok föloldásához. A vámpír, a vérfarkas és a hasonmás... na és persze a holdkő. Az összetevők már majdnem mind megvannak, de ha Klaus hozzáteszi a maga boszorkányát nem lesz többé kiskapu, amit használhatunk, hogy túljárjunk a testvérem eszén. Azt pedig nem hagyhatom!
Evangelina szavaiból végül furcsa következtetésre jutottam, ami alapjaiban változtatta meg a gondolataimat.
- Katerina itt van a bálon? - tettem fel a kérdést.
- Ha valóban az öccse miatt jött vissza - itt Damonra pillantottam - akkor tudjuk, mivel lehet sarokba szorítani Katerina Petrovát. - jegyeztem meg halkan, inkább csak magamnak, mint egy hasznos információ, bár tudtam, hogy hallják.

-Úgy igazságos!-Döntöttem hátra a fejem. Hogy én mért nem haltam meg akkor??
-Katherine tartozik nekem valamivel, és nem engedem, hogy más ölje meg az előtt, hogy nekem segítene. Melesleg azt akarom, hogy a szemembe nézzen mikor megölöm.. Aztán van sokkal jobb nő is a városban mint Katherine..- Jelentőség teljesen Elenára néztem, direkt nem néztem Evára, ez majdnem szíven talált, és ha ott fordul meg az a bizonyos láthatatlan karó.. a legnagyobb ütés az lenen ha be vetné az Elenánank úgy sem kellesz paklit.. akkor Damon felrobbanna és Mystic Falls tuti nem élné túl!

- Kettő a kettő ellen? - kérdeztem és mivel már nem voltam rajtam a maszkom pontosan tudtam, hogy most az este alatt először kiült az arcomra az érzés amit eddig elrejtettem. A szó legszorosabb értelmében úgy éreztem, mint akit gyomron vágtak a lehet legnagyobb erőkifejtéssel.
- Katerinánál van a holdkő, és az áldozatok közül három már megvan neki. A vámpír, a vérfarkas és Elena. Klausnak pedig van saját boszorkánya. - vázoltam a helyzetet immáron Elijahnak, csak hogy tudja hogyan is állunk. Vagy is hogy kimondottan szarul, illetve tudtam ezért még kapok, mert eddig elhallgattam előle ezen aprócska tényeket.
- Nem, tény és való, hogy nem kelletek. Te legalább is biztosan, tekintve, hogy Katerina egyedül Stefan miatt jött vissza ide. - szúrtam mélyre, hiszen ha nekem is fáj, akkor fájjon neki is. Miközben ezeket mondtam egy lépéssel közelebb léptem hozzá és végig a szemeibe néztem. Fogalma sem volt arról, hogy mi történhet ezzel a kisvárossal ha apa úgy dönt még is csak jön és megnézi magának.

Eva szavait hallva ismét egy újabb jéghegy csapódott a gyomromnak. Ős? De jó. Ez a szó akármit jelenthet a vámpírok hierarchiájában, de hogy számomra nem jelent jót az biztos.
Damon szavaira elképedve pillantottam az arcára. Tehát ő most Katherine-t védi? Ez most komoly?! A gyomromban éreztem a Titanic csobbanását is, és jó néhány percbe telt, míg visszatértem a jelenbe, akkor viszont terítékre került Stefan és inkább csöndben maradtam.

Elena szavaira szemöldököm ismét felvontam, majd tökéletesen érzelemmentes hangon kimondtam az első gondolataim egyikét, amik a szavai nyomán keletkeztek.
- Nos, a jövőt nem irányíthatjuk. Talán az az egyetlen, ami nem tartozik az uralmunk alá. Klaust vonzza a hibridek ismeretlen világa, pontosan ezért nem juthat a véredhez. - néztem félrebillentett fejjel a lányra, majd hirtelen szöget ütött a fejemben valami, ami addig elkerülte a figyelmem.
- A feljegyzések szerint Katerina két Salvatore közt osztotta meg a figyelmét 1864-ben. Hol a másik? - kérdeztem metszőn, tekintetem ezúttal Evangelinára és Damonra szegezve.

-Akkor azthiszem ez az a része a beszélgetésnek ami engem nem nagyon érdekel.. de envezzük úgy, hogy a legféltetebb titkokat nem biztos, hogy velem kéne megbeszélni.. elég labilis vagyok.. Villantottam egy kedves mosolyt Elijah felé.
-Emlékszem, és úgy hiszem, hogy kettő a kettő ellen tényleg igazságosabb, mint ekttő az eggy ellen, ugye te is így gondolod Eva? - Sétálltam el mellette felhúzott szemöldökkel, és egy jó nagyot kortyoltam a pezsgőmböl, ami lassan ki fog fogyni, és akkor be kell mennem egy másikért..
-Tudjátok nem szeretnék a rossz hír hozója lenni, de szerintem ahhoz, hogy egy ős vámpír elfogjon valakit nem kellek se én, se Elena, sőt még az öcsém se! - Mordultam fel. Legyn vége!!

- Ez soha nem tetszett, nem csak most. - pillantottam Damonra sokat mondóan, hiszen soha a büdös életben nem hallgatott senkire még akkor sem ha az esetleg okosabb volt nála, vagy tapasztaltabb. Tök mindegy mit mondanak neki, tényleg olyan érzés, mintha egy falhoz beszélne az ember, és az ugyebár nem csak hogy válaszra sem méltat, de még csak meg sem hallgat.
- Az apám, aki egy ős, csak úgy mint én és Elijah. Rajtunk nem fog a karó. - pillantottam most Elena szemeibe, mert láttam, hogy a fiúk tökéletesen figyelmen kívül hagyják. Sosem voltam bárdolatlan egyedül Katerinával, de ő meg is érdemelte.
- Katerinán kívül senki sem fog meghalni. Ha emlékszem még a mosdós jelenetre akkor úgy vélem Elijah és én bőven elegek vagyunk ehhez. - feleltem tökéletesen komolyan, hiszen ha a mosdóban nem szakít félbe, akkor talán már rég a szomszéd városban lennék, úton hazafelé, hogy átadjam a csinos kis csomagot a tulajdonosának.
- Van olyan járulékos veszteség, amit nem óhajtok elszenvedni. - közöltem higgadtan keresztapámmal, elvégre első pillantásából tudtam, hogy ő és Damon nem lesznek jóban. Nem akartam, hogy még közöttünk is villámhárítót kell majd valakinek játszani, így is túl veszélyes, amit tenni készülünk.
- Katerina egyetlen hibája, hogy még mindig él. - mondtam őszintén Elenának, bár az hogy ez nekem kedvezett az most részlet kérdés.