Salvatore Ház - Carry & Damon

Huh... anya tutira ki fog bukni amikor meglátja, hogy leléptem, de muszáj szólni Stefannak, mert ha igazak a hírek... na igen, remélem, hogy nem azok, mert akkor abból irtó nagy botrány lesz. Elvégre miért ne lehetnének meg békésen egymás mellett, nem? Nem, mert ha Damonon múlna, az a barom végig harapdálna a városban mindenkit, ahogy velem is tette. Egy biztos, sosem leszek hálás Katherinenek, hogy azt tette velem amit tett, és persze a sors iróniája, hogy pont Damon vére volt az, ami tulajdonképpen átváltoztatott, azaz undok némber csak rásegített, ha lehet így fogalmazni, mivel megölt. Idegesen léptem be a Salvatore ház ajtaján és igyekeztem megkeresni Stefant, mert Damonnal tutira nem közlöm, hogy van egy kis vérfarkas problémánk.
- Stefan itt vagy? - kérdeztem kiálltva, és reménykedtem benne, hogy hamarosan választ kapok majd. Az illatát éreztem a házban, de mivel itt lakik, ez nem jelenti azt, hogy most is éppen itt tartózkodik. Ugyan ez igaz Damonra is, de róla a vére nyomán sajnálatos módon tudtam, hogy a házban. Ezek után már csak abban reménykedhettem, hogy a legutóbbi találkozásunk óta megsüketült és figyelmen kívül hagy. De persze én sosem szoktam ennyire szerencsés lenni.

Marie nyakára kötöttem a sálat, hogy rendesen takarja el a harapás nyomomat. Magam felé fordítottam és mélyen a szemébe néztem, hogy megigézzem, de mielőtt ezt megtettem, még gyorsan megcsókoltam, hogy ne érezze magát rosszul.
-Nem veszed le a sálat, soha, csak ha én kérem!- Suttogtam neki majd elléptem mellőle.
-Szerintem menned kéne!- Kezdtem el a kezénél fogva kifelé húzni a hálószobámból. Nem adok ennek a lányak két napot se, már holnap éjszaka meg fogom ölni, bár előtte engedem majd neki, hogy a kedvemre tegyen majd.. Már kezdem őt unni. Vagy egy hete használom őt két lábonjáró élet forrásnak..
Amikor az ajtóhoz értünk csak kinyitottam azt, szinte kilöktem a lányt, utánna pedig köszönés nélkül be is vágtam. Nem hiányzik a nyáladzása, hoyg így meg úgy szeret.. Na és?, Én nem szeretem, csak kihasználom..
Gyors léptekkel haladtam a hálószobám felé, hoyg egy kisebb rendet varázsoljak. Nem akartam, hogy a szobám úgy nézzen ki mint egy orgia központ, bár jelen állapota ahhoz hasonlított. A vámpír gyorsaságommal cseréltem lepedőt, raktam rendet a szobámban. Az ablakot is kinyítottam, hogy szelőzzön.
Hallottam, hoy a bejárati ajtó csukódik. ~Caroline. Bosszantó, már élni sem tud nélkülem?? Mérges arckifejezéssel bámultam magam elé.. Csak elmegy... Na de mielőtt eszébe jutna ellopni valamit odamegyek~ Gyors léptekkel érkeztem meg pontosan mögé.
-Stefan itt vagy?- Utánoztam a hangját, ami nem teljesen sikerült, és elő léptem a takarásból.
-Stefan gyere elő itt a hű pincsi kutyánk!- Gúnyolódtam. Persze Stefan nem volt itt.. Iskolában volt Elenával..
-Stefan nincs itt.. szóval ott az ajtó!- Mosolyogtam rá egy gonosz mosollyal.

Tényleg nincs olyan szerencsém, hogy ne jelenlen meg, amikor nem kell. Persze amikor baj van, akkor persze ő sehol sincs. Ilyenkor pedig, amikor a háta közepére sem kívánja az ember, akkor természetesen mindig megjelenik. Mint a pestis... senki sem kérte, még is jött. Méghozzá a stílusához mérten alakított... mint egy olcsó szappanopera színész. Ez egyszerűen szánalmas, de komolyan mondom.
- Jaj hát itt vagy? Mégsem vagy süket, milyen kár. - ironizáltam vissza neki, amikor azonban közölte velem, hogy Stefan nincs itt, önkéntelenül is rágni kezdtem a szám szélét. Ez egy rossz szokásom volt, amit általában akkor csinálok, amikor tudom, hogy baj lesz, és beszélnem kéne valakivel, hogy megelőzzem, de az adott személy persze nincs a közelemben. A pincsikutya jelzőre igyekeztem nem kiakadni, végül úgy döntöttem egyszerűen elengedem a fülem mellett. Nem miatta jöttem, hanem, hogy figyelmeztessem Stefant, hogy Tyler vérfarkas... és hogy a farkas harapása a mese szerint megölheti a vámpírokat.
- Remek, most hogy ezt közölted meg is mondhatod hol van. - közöltem komoly hangon és kissé ideges tekintettel. Persze nekem sem ártott volna elkerülni Tylert, de azért az eléggé feltűnő lett volna. Ráadásként itt volt a városban a nagybátyja is Mason, aki a polgármester temetésére jött. Nem tudom, hogy ő is az-e de több, mint valószínű.
- Köszönöm, látom még a házban is eligazodsz. Pedig azt mondják a szenilitás a korral jár. - gúnyolódtam vele, csípőre tett kézzel. Sosem voltam egy szende félős kislány. Mindig is egy vadóc, vagány lány voltam és ez a jellemvonásom pedig a vámpírrá válásom óta csak még jobban felerősödött. Elena és Bonnie ismerték a kedves, szeretetre méltó énemet, de Damonnak a bosszantót tartogattam. Ez tökéletesen megfelelt nekem, hogy az idegein táncolhatok.

Már csak ő hiányzott az életemből, hogy itt legyen, tényleg ha nem jött volna akkor hiányzott volna már az okoskodása, és, hogy neki mindenhol ott kell lennie. Nem is tudom, hogy akkor mért is hallgattam Elenára.. Talán.. nem tényleg nem tudom, hogy mért néztem bele a szemeibe és mért gondoltam azt, hogy tényleg segítenem kell. De vissza nem csinálhatom, mondjuk úgy, hogy már megszoktam, hogy mindig a nyakunkon fog maradni ez a… ez a.. nőszemély, és nem fog leszállni rólunk. Stefan meg mint jó vámpír nem küldi el, én meg mint rossz vámpírfiú aki most jó útra terelődik nem küldöm el..
- Milyen kár, hogy beléptél ezen az ajtón, és milyen kár, hogy itt vagy!- Mosolyogtam rá azzal a tipikus Damonos mosolyommal.
Odaléptem az asztalhoz amin most is ott hevert a kedvenc italom egyike, nevezetesen a whiskey. Fogtam magam és öntöttem két pohárba, fő az udvariasság, és az egyiket oda vittem neki, kezébe is nyomtam. A sajátomba pedig belekortyoltam.
-Tulajdonképpen mért is te keresed az öcsémet?- Húztam fel a szemöldököm. Mért is keresi?? Ha azt mondja, hoyg semmi fontos, azt nem hiszem el. Tuti nem azért akar vele beszélgetni, mert a rózsa nyílik a kertben.. Ha pedig nem mondja el én ezer százalék, hogy megigézem.. Na nehogy már titkolózzanak itt ketten, még a végén rosszalkodnak az ágyban… Így is amikor Stefan meg Elena itt van, hallgathatom a cuppogásukat, bár akkor igyekszem eltűnni itthonról, hogy ne halljam a nyáladzásukat..
-Annyira kezdtem már reménykedni, hogy miután most vámpír lettél, lecsökken a csipogód!- Támaszkodtam neki a falnak. Komolyan nagyon idegesítő tud lenni a csipogása, a csevegése. Mondja meg mit akar aztán el is mehet.. Nem akarom, hogy itt üldögéljen amíg Stefan meg nem érkezik, ami ki tudja talán reggel lesz majd…
Várakozóan néztem rá, hogy végre kinyögjön valamit..

Mindazon által, hogy jó volt Damont bosszantani, amikor csak a szabadidőm engedte, komolyan igyekeznem kellett volna beszélni Stefannal a történtekről. Elvégre ha Tyler vérfarkas akkor az apjának is annak kellett lennie, elvégre Damonnal egyetemben lekerült a pincébe, hála a Gilbert szerkezetnek. Ami annyit jelent, hogy a polgármester bátyja, vagy öccse Mason Lockwood is nagy valószínűséggel vérfarkas. Remek... komolyan itt tobzódik az egész élő és halott közösség Mystic Fallsban. És még azt mondják, hogy az ilyen kisvárosok kimondottan nyugisak... igazán humoros elgondolás. Milyen kár, hogy az egész egy rohadt nagy tévedés, mert esküszöm még London vagy New York is sokkalta nyugisabb, mint a mi annak nevezett kis városunk.
- Hát igen valóban kár... ahogy az is, hogy egy idióta vagy. De hát istenem, nem minden lehet változtatni. - mosolygok rá elnézően, majd elveszem a felém nyújtott alkoholt és belekortyolok egy keveset. Nem akarok sokat inni, mert a végén még a fejembe száll és anya ismételten kiborul. Már pedig a részeg lányánál csak a részeg vámpír lánya lehet rosszabb. Az pedig már egyenesen tragédia, hogy elviekben büntetésben vagyok, bezárva a házba... aminek kimásztam az ablakán, hogy beszélhessek Stefannal, erre ezt az idiótát találom itt. Fantasztikus egy nap, komolyan mondom.
- Vannak bizonyos problémák, amik nem oldhatók meg a te "végig gyilkolom a várost" módszereddel. - közöltem vele gúnyos hangnemben, majd odasétáltam az asztalhoz, és letettem le az alkohollal még félig telt poharat. Eszem ágában sem volt meginni, mert akkor anya tutira megérzi majd rajtam, elvégre rendőr. Így is örülök ha megúszom ezt az ablakon való távozás dolgot, tekintve, hogy letörtem a fa egyik ágát, amit sebtében a bokrok közé rejtettem. Tehát azért is imádkozhatok, hogy előbb érjek haza, mint ahogy anyámnak kertészkedni támad kedve.
- Én azt reméltem Stefan már beléd döfött egy karót. - mondtam. Ha már ő is őszinte, akkor én miért ne legyek az? Így fer, legalább is én így érzem annak. Kölcsönösen nem kedveljük egymást és remélem sosem jön el azaz idő, amikor komolyabban össze kellene fognunk. De ha Stefan hamarosan nem kerül elő, akkor tényleg eljön ez a pillanat, és annak csak rossz vége lehet. Mert Damon nem az a tipikus üljünk le és beszéljük meg a dolgokat nyugisan típus. Ráadásként idősebb nálam, tehát még csak nagyon akadályozni sem fogom tudni ha ilyesmire készül. Tiszta mázli, hogy már nem vagyok ember, így legalább megigézni sem tud... tehát addig hallgatok, ameddig nekem tetszik.

Hmm a mai éjszakára, egy nagy vérontást rendezek, remélem, hogy nem fog itt maradni mert Mariet minél hamarabb szeretném eltüntetni láb alól, már nagyon idegesít a kis állszent, kis liba viselkedése. Esküszöm, hogy rosszabb mint Caroline volt. Olyan kétszínű ez a csaj. Valamelyik nap a Grillbe ültünk és pont hallottam, hogy rólam beszél a kis csitri, hogy csak arra kellek neki, hogy a szüzességét elveszítse, ami már meg volt. Hát tudja meg a nagy világ, hogy velem senki nem szórakozhat csak úgy! Úgyhogy ma szépen elhívom majd magamhoz, majd elbeszélgetünk, elciciázunk egymással, kiélvezem még őt, és azt amit nyújtani tud majd nekem, utána pedig megölöm és eltemetem majd valahol..
-Amíg az én házamban vagy nem tűröm, hogy így beszélj velem!- Teremtem ott mellette, és a nyakánál fogva nyomtam neki a falnak. A szemem szikrákat szórt. Nem vagyok ma jó kedvemben főleg, hogy eszembe jutott Marie.. és most Caroline is idegesít a hülyeségével, meg szurkálgat… Engem csak ne szurkáljon..
szúrós szemekkel néztem az ő szemeibe, de pillanatok múlva el is engedtem a nyakát, lába a padlón koppant egészen halkan, ahogy földet ért. Egy percig még gyilkos szemekkel bámultam rá, de aztán hátat fordítottam neki, és a fotelhez sétáltam. Sokkal jobban lenyugodtam… Hmm gáz, hogy emiatt de ez van!
-Tényleg úgy gondolod, hogy nem oldhatóak meg? Mert igazán szívesen kipróbálom kezdve… kivel is.. kivel is kéne kezdeni?- Vágtam nagyon elgondolkozó képet, mint akit most nagyon megfogott ez a kérdés, pedig nem. Igazából már meg volt az ember akit meg fogok gyilkolni. Marie a kis…
Várakozóan néztem Carolinera, hogy most mesél önszántából, vagy hozzam fel a vasfüvet a pincéből.. Mert szívesen eljátszadozom vele, mert mi van akkor ha ő Stefan meg Elena terveltek ellenem valamit..
Felvont szemöldökkel bámultam a félig teli pohárra, majd vállat vonva hörpintettem le az enyémet, majd az övéhez nyúltam.
-Megiszom ha nem bánod!- Vigyorodtam el, és felé emeltem a poharam, jelezve, hogy most rá iszom..
-Ne reménykedj, semmi értelme nincsen annak, hogy arra vársz, hogy meghalljak!- Nevettem fel hangosan.
-Úgyis akkora a szád, szóval meséld csak el, hogy mit terveztek ti kettecskén Stefannal!- Mutattam rá a mutató ujjammal, majd ugyanezt az ujjam a velem szemben lévő fotelra mutattam, jelezve, hogy üljön le oda, és meséljen csak..

Márpedig nekem jelen esetben a legkifizetődőbb ha hallgatok, mint a sír. Első körben, mert már ezzel is bosszanthatom, ezt az észlényt, aki azt hiszi, hogy ő az úr a háznál. Pedig Stefan egyszer már bezárta a pincébe, úgy kell neki, már bánom, hogy kiengedtem, na mintha sok választásom lett volna, de akkor is. Lehet nem ártana neki néhány nap újabb üdülés, addig is legalább miatta nem kellene aggódni, hogy mikor gyilkol le valakit pusztán mert unatkozik. Egyébként sem nézhetem végig, ahogy fogja magát és először megöli a polgármester testvérét, majd Tylert. Az istenért, hiszen ő az osztálytársam, ráadásul gyerekkoromban rengeteg voltam Mrs. Lockwoodnál is. Képtelen lennék végignézni, ahogy először a férjét, majd a fiát siratja. Mindennek van határa, ráadásként anya is tuti felfigyelne ezekre az eseményekre, azt pedig még úgy sem akarom.
- Amíg nem viselkedsz értelmes ember módjára egy szót sem szólok. - nyekegtem nagy nehezen a kezével a torkomon, de makacsan néztem a szemeibe. Jobb ha megtanulja, ha megkínoz sem mondok neki semmit. Már nem az a Caroline vagyok, akit csak úgy kénye kedve szerint rángathat holmi dróton. Lehet, hogy erősebb nálam még így is, de mivel nem kell attól tartanom, hogy a fojtogatásába belehalok, ezért eszem ágában sincs megtörnöm. Makacsan álltam a tekintetét, egészen addig amíg el nem engedett. Maga sarkú cipőm halkan koppant a nappali fapadlóján, s rövid ideig csak ez a hang volt hallható az egész házban. Fájó torkomat masszíroztam, miközben ő hátat fordított és odasétált az asztalhoz, amely mellett nem sokkal ezelőtt még én is álltam, legalább is mielőtt felkent volna a falra.
- Pontosan úgy. - közöltem, de most igazán kirázott a hideg a gondolatra, hogy esetleg gondol egyet és bemegy a városba öldökölni, még akkor is ha tudtam nem tenné meg. Elvégre a Tanács tagja, aminek az anyám is, és ha lebukik jobb bele sem gondolni hányan erednének a nyomába, Stefanról és rólam nem is beszélve. Mindent megtennék, hogy megállítsam, ahogy Bonnie is, ebben tuti biztos voltam. Közben Damon tekintete rám siklott és tudtam arra vár, hogy mondjak valamit, de jelenleg ne igazán akaródzott a dolog. Amikor hellyel kínált egy halk sóhajt elnyomva leültem, mert azért nem akartam annyira túlfeszíteni a húrt, hogy esetleg tényleg nekem jöjjön. Időnként teljesen kiszámíthatatlan.
- Nem tervezünk ellened semmit sem... csak... Ígérd meg, hogy nem borulsz ki és hogy, teljesen végig hallgatsz. - mondtam végül félve elhúzva a számat. Tudtam, hogy pokolian mérges lesz, amikor elmondom amit tudok és persze azonnal le lesz kiabálva a hajam a fejemről, hogy miért nem szóltam előbb. Mindazon által, hogy én meg Stefan tervezünk ellene valami... ez azért egy kicsit paranoiás kezd lenni. Mindazon által tudtam ha most szólok Damonnak és elrohan akkor azonnal megyek Bonniehoz és ha nem nyugszik le, akkor egy kiadós fejfájás adagot fog kapni. Aztán be lánc füvezzük és letesszük a pincébe, amíg Stefan elő nem kerül. Mert ugyebár a kényszerhelyzetek kényszermegoldásokat követelnek.

Szerintem mindketten jobban járunk ha elmondja miért is jött, én megúszok egy kínzást vagy épp egy „bárhogyan de ki szedem belőled” fajta beszélgetést, ő meg megússza, hogy megkínozzam és még Stefanra se kel várnia aki, valószínűleg Elenával enyeleg náluk, vagy épp nálunk. Nem nálunk biztos nem, tekintve, hogy végre nem hallom a cuppogásukat meg azt, hogy így szeretlek Stefan, meg úgy szeretlek Elena, meg hogy ezt inkább ne mert Damon is meghallja.. Komolyan mintha én lennék a vendég a háznál és nem Elena.. Már a végén az lesz, hogy engedélyt kell majd kérnem ha megmozdulok, tekintve, hogy Stefan minden lépésem árgus szemekkel követi, és ha kiteszem a házból a lábam akkor rögtön ott terem és faggatni kezd arról, hogy hova megyek és mit fogok csinálni, aztán még azt is mondja, hogy azért ne öljek meg senkit nyilvánosan. Mintha fel szeretném fedni magamat! Komolyan anyám se volt ilyen mint ő, pedig nagyon hasonlítanak..
Tehát visszatérve arra, hogy jobban jár ha elmondja, neki így-is, úgy-is jobb lesz. Megkönnyebül és én se unatkozok, de azért remélem nem azt kell majd hallgatnom, hogy Matt így meg úgy, ehhez igazán nincs türelmem se kedvem!
Jó hallgatóság vagyok azt mondják, bár igaz, hogy nem bírom megállni megjegyzések nélkül, meg beleszólás nélkül, és a végén vagy örjöngök, vagy röhögve keresek lehetetlen terveket, de semmi kép nem tudok fapofával addig ülni míg a babérjaim teremnek.. Képtelenség lenne, hogy én Damon Salvatore nyugodtan hallgassam végig azt amit mondani fog, mert ha ennyire kell neki Stefan akkor biztos nem valami érdektelen szövegről van szó. Amennyit szoktak ketten ezek gondolkodni, meg mit tudom én mit csinálnak ők ketten, titokban, Elena tudta nélkül.
Na ebbe inkább bele se merek gondolni, de Stefan a jótét lélek, ő nem tenne keresztbe Elenának egy megcsalással, és Caroline meg állítólag a legjobb barátnője. Mármint nem az öcsémnek..
-Tudod nem vagyok ember, és nem tudok úgy viselkedni mint egy normális ember..- Sóhajtottam fel, mintha a világ tragédiája lenne ez.. Pedig nem bánom azt, hogy nem vagyok egyszerű ember. Szerintem pont jó, hogy az vagyok ami, és nem változtatnék rajta.. most már.. Jajj csak el ne játsza itt nekem a kemény csajt, meg a nagy kislányt, mert az agyam eldobom, és ezt most halálosan komolyan mondom..
Valamikor frissíteni kéne a tudásomat, és apám naplói nem épp a legkiválóbbak, de egy Gilbert napló sokat segít. Apám a maga komolyságával és paranoiájával nem írt le mindent, csak felszínekben, vagy olyan rejtjeles üzenetben amiről fogalmam sincs. Például , hogy „ Az alagsor láthatatlan részben pihen az elhagyott hely, ahol mindenki megtalálja saját dolgát, oda rejtette el Mr. Gilbert…” Mi van?? Körülbelül húszszor olvastam el és még mindig nem tudom felfogni. Milyen alagsori hely ahol megtalálja a saját dolgát és a házunkba? Vagy Gilbertéknél? Istenem apám írhatott volna értelmesebb szövegeket, nem olyan dolgokat amit az utókor fel sem tud fogni… Borzalmas..
-Azt, hogy nem borulok ki nem tudom megígérni, és a többit is csak megpróbálom megigérni, de halljuk Caroline! Ha már beléptél a pokol kamrájába nem léphetsz ki!- Suttogtam mintha az ördöggel lenne dolga.. Bár ki tudja..
Már rosszul kezdődik.. Ez ezer százalékig biztos, hogy nem lesz valami jó.. Ha már valaki úgy kezdi, hogy ne kapjam fel a vizet és ne bukjak ki, akkor valami igazán rossz dolog következik, ami talán rám nézve rossz…
Fürkészően néztem a szemébe, hogy megtudjam mi is történt pontosan..

Nos nézzük a tényeket szépen sorjában. Bármennyire is mutattam, hogy már nem vagyok a régi könnyedén megfélemlíthető Caroline, azért féltem Damontól. Méghozzá elég rendesen, de nem feltétlen magam miatt, hanem azért, mert tudtam ha most beszélek akkor másokat is bánhat. Most többek között Tylert és lehet, hogy akár Mattet is ha éppen ott van. Életem egyik legnehezebb döntése volt a vele való szakítás, de nem akarom veszélybe sodorni, így a legjobb neki.
- Legalább próbálnád meg. - morogtam az orrom alatt, mikor közölte, hogy mivel nem ember nem is tud úgy viselkedni. Na nem mintha én a szó legszorosabb értelmében mondtam volna, de tudtam, hogy ezt ő is tudja és csak játszik velem. Ezért utáltam a legjobban, mert nem tekintette másnak a környezetét, mint az ő egyedüli személyes kis játszóterének, ahol minden az ő elképzelései szerint alakul. A dolgok valahol ott romlottak el, hogy valaki más is betört az ő kis magán játszóterére. Nevezetesen Katherine, aki felhasználta Damon segítőkészségét és miután vért adott nekem, hogy életben maradjak, az a nőszemély egyszerűen megölt. Én voltam a két lábon járó üzenet Damonnak, hogy a játék elkezdődött. Mit ne mondjak szívesen lettem volna inkább még néhány hétig a kórházban, mint egy "halott" üzenet.
- Remek... önként jöttem az oroszlán barlangjába, ez csodás. - mondtam nyelve egyet. Tudtam, hogy ha elmondom akkor talán lesz esélyünk tenni valamit, mielőtt még a dolgok valami borzasztó irányba mennek. Azonban arra is megvolt az esély, hogy Damon az inkább én ölöm meg előbb őt, minthogy ő öljön meg engem egyszer elvet vallja és fejjel a falnak nekiindul kiirtani az egész Lockwood családot. Ezt pedig nem engedhetem, nem számít, hogy mi történik.
- Csak akkor beszélek, ha a szavadat adod, hogy nem teszel semmit, amíg Stefannal nem beszéltünk. - jelentettem ki karba fonva a karjaimat makacsan követelve hogy adja a szavát. És hogy ténylegesen a szavát adja, mert ameddig ezt nem teszi meg addig hallgatok, mint a sír. Ha túl egyszerűen belemegy akkor tudni fogom, hogy hazudik és nem mondok neki semmit. De ő is tudja, hogy ha most komolyan nem ígéri meg, akkor semmit sem fog megtudni. Helyette inkább elmegyek Elenához, hátha Stefan ott van. Ha nincs akkor irány Bonnie és majd mi ketten lányok kitalálunk valamit, ha máshogy nem megy. Bár nem tudom mennyire borulna ki Tyler, ha közölnénk vele, hogy Bonnie boszorkány, mert... nos rólam már tudja, hogy vámpír vagyok. Elég nehezen lehetett volna eltitkolni, miután a bulin úgy elrepítettem Mattet a közeléből ezzel véget vetve a verekedésnek.

Tudjátok mekkora előny az, hogy idősebb vagyok Carolinenal? Nagyon nagy előny, tekintve, hogy ha akarom, akkor megölöm, csak egy félig teli erőfeszítésbe kerül ha pohárba mérjük. Tényleg csak ennyibe kerülne, hogy a karó a szívébe legyen, de tekintve, hogy ő a „tanítványom, vértestvére „ (bár ez inkább ne!) ezért nem ölöm meg, de nem vagyok se Yoda se Darth Weder, hogy tanítsam! Járja csak a maga útját, tapasztaljon meg dolgokat a saját bőrén, és hogy most ő is birkanyáj csapoló fogas lett… kitagadtam! Mi az, hogy ő is állatvéren él?? Én sosem láttam még ennyi elvont gondolkodású vámpírt egy helyen, hogy állatvérrel táplálkoznak. Erről eszembe jut, hogy még régebben Caroline szobájába valami Twilightet olvastam és abba voltak azt hiszem Sullenék, akik szintén „ vegetáriánusok” voltak.. Gáz!
–Hallottam!- Vigyorogtam rá elégedetten. Persze hiszem, hogy szánt szándékkal mondta így, hogy én is halljam. Ravasz nőszemély! Imádom ezt a személyre szabott játékot, hogy mint a bábúkat úgy tudok mozgatni személyeket.. Imádom, hogy élet-halál játékot játszhatok, és csak percek alatt rángathatok bele többeket is.
Ha már játékról van szó, abban profi vagyok, mint a színészkedésben is. Simán elő tudom adni a kedves, esetlen embert, vagy a vad rockert. Esetleg még egy érzelmes fószert is tudok alakítani, bár az utóbbit elég nehézkésen, tekintve, hogy nem vagyok érzelmes.. És, hogy ezt honnan lehet tudni?? Hát onnan, hogy szem rebbenés nélkül képes vagyok megölni akárkit, legyen az a faj társam, vagy humándroid, vagy boszorkány, de tőlem akár vérfarkas is lehet az illető, mert hidegen hagy! De játszani mindennél fontosabb nekem! Ez tart életben, ez a lét elemem, ha nincs játék, nem létezek én se!
-Haww..- Próbáltam úgy csinálni mint egy oroszlán, bár szerintem inkább hasonlított egy harchoz készülő macskához, mint egy oroszlánhoz, de nem ez a lényeg! Én megpróbáltam oldani a hangulatot, bár ha a hangulatomat nézzük, akkor szívesen lökdösném ki, hogy hagyjon már békén az „imádott” szöszi baba.. Tényleg én az ő helyében nem szívesen lennék szőke! Túlzottan látszik rajta a haj színe, bár ha ezt most kiejteném a számon akkor biztos felpukkanna! Meg si fontolom, hogy elmondom-e neki.. de nem nem okozok én akkora örömet a barátainak, hogy eltávolítsam, ő úgyis Stefan gondja…
-A szavamat adom!- Mosolyodtam el kedvesen a kezem pedig esküre emeltem. Nincs szívem, nem élek… de azt nem ejtette ki a száján, hogy később nem gondolhatom meg magam! De muszáj volt ezt mondanom! Tudni akarom, hogy utána indíthassak magán akciót! Igen ők mondják, hoyg ne tegyem és ők szokták ezt csinálni! Tiszta szégyen!
-Hallgatlak szépségem!- Pillantottam rá egy bájos mosollyal és vártam, hogy mit fog mesélni..

Most életemben először gondoltam úgy, hogy halltagok, ha az életemet is vesztem majd érte akkor is. Nem bíztam Damonban és az hogy ő lordsága minden feltétel, vagy bármi nélkül a szavát adta, hogy nem tesz semmi durvát, vagy halálosat egyáltalán nem nyugtatott meg. Mi több, ha lehet inkább rendesen rám hozta a frászt, pedig tudnom kellett volna már a legelején, hogy benne még ennyire sem lehet megbízni. Esküszöm nem értem Elenát, hogy hiheti azt, hogy még ebben az alakban is van valahol mélyen jó. Hozzáteszem az a mély, esetünkben borzasztóan mélyen lehet, már ha van egyáltalán!
- Remek. - morogtam bosszúsan vissza neki, mert egyáltalán nem volt ínyemre sem a beszélgetés, sem az ittlét Stefan nélkül. Úgy legalább nem kellett erősen attól tartanom, hogy távozásomkor esetleg belém áll egy karó "merő véletlenségből". Pedig én még fiatal vagyok (és örökre az is maradok, de ez mellékes) tehát élni szeretnék, mert még annyi dolgom van.
Az oroszlán imitálást hallva és látva egyik szemöldököm kérdőn csúszott fel egészen a homlokomig. Ez neki oroszlán? Ha nem tudnám, hogy Damon nem gyáva, akkor egy gyáva macskának mondtam volna az iménti produkcióját. De jobban ragaszkodtam én ennél az életemhez és meglepő módon valamiért Tyleréhez, ezért hát úgy határoztam nagyon gyorsan eltűnök anélkül, hogy bármit is mondanék neki. Így ember és állat barátabb nekem is, neki is, és mindenki másnak is városban.
- Nagyon humoros, elnök úr. - parodizáltam ki, ahogy a szívére tette a kezét. Ez az alak egyszerűen nem normális akárki akármit mond. Se szíve, se esze, csak kegyetlensége és a számítóssága van neki, és erre büszke is. Látványosan a jobb csuklómon pihető órára pillantottam s színpadiasan felsóhajtva felpattantam a fotelből, ahol eddig (igazi kicsit sem nyugodtan) ültem.
- Már ennyi az idő, bocsi, de mennem kell. Ne felejtsd el megmondani Stefannak, hogy kerestem. - hadartam el kellemes mosollyal az arcomon, majd fogtam magam és néhány pillanattal később már is a Salvatore villa udvarán találtam magamat. Eszem ágában sem volt lassítani, vámpír sebességgel rohantam, amíg biztonságos távolba nem kerültem Damontól és közelbe az emberekhez.

//Imádtam ^.^//