Salvatore ház-Natalie & Stefan

Hát…A mai nap sem lesz a kedvencem, úgy tűnik. Nem elég, hogy ma elkéstem, minden honnan, későn keltem, de vagy hatszor hazakellett mennem, átöltözni. De kezdjük az elején. Természetesen az ébresztő órám bemondta az unalmast…Vagy lehet ennek csak azaz oka, hogy a falnak vágtam reggel 6.30-kor. Mindegy. Amikor felkeltem, már rég a bankban kellett volna lennem. Én bezzeg csak akkor keltem fel. Így gyorsan letusoltam és már mentem is.

A bankban sikeresen elintéztem minden, majd beültem a Grill-be, enni valamit. Nos persze itt az volt az elsó, hogy leöntöttem magam. Nos igen…A pocsék nap kezdete. Akkor irány haza. Hazaérve, átöltöztem, és ismét elhagytam a házat.

Beértem a városházára. Na, azt hiszem, sarkon is fordulhattam volna. Amint beléptem, felmentem a teremhez….Közölték, hogy várnom kell, mert értekezlet van. Így leültem a terem elé, és vártam. Két órát ültem a semmiért. Amint beengedtek leadtam a papírt, és vártam az elbírálást…De közölték, hogy erre még várnom kell, egy órát. Rendben. Lementem a büfébe, és leöntöttem magam a kávémmal….Mivel volt eg fölöd órám, hazaugrottam. Megint. Átvettem a ruhám, és vissza. Épp akkorra értem be, amikorra kellett. Megkaptam az engedélyt.

Innen egyenesen a rendőrségre mentem. Leadtam mindent, és kifizettem ami kell. Amint végeztem, végre eltelt a napom is. Besétáltam a városba, megvettem pár könyvet, és elindultam haza.

Hazaérve lezuhanyoztam, felöltöztem, és lesétáltam a konyhába. Összeütöttem magamnak valami kaját, és megettem. Ezután leültem a nappaliba, a kanapéra és mint aki jól végezte dolgát, nekiláttam olvasni.

Hány napja is vagyok Mystic Falls városában? Már három kerek napja és még csak most bukkantam rá a Salvatore testvérek házára. Komolyan mondom könnyebb volt rátalálni Mystic Fallsra mint a házukra. A városban senkit nem kérdezhettem meg, hogy holl vannak, mert természetemből adódik, hogy nem bízok senkiben. Vagyis a bizalmam nagyon nehezen alakul ki és nem fogok minden halandót megkérdezni. Körülbelül három órája jöttem vissza a városba, mert átruccantam a szomszédba és megebédeltem. Nem akarom, hogy Stefan a vérszomjas énemet lássa újra. Már olyan rég nem találkoztunk, hogy lehet már nem is ismer meg. Minden eshetőségre gondolnom kell. Nem érzem magam felkészültnek, félek a visszautasítástól, de látnom kell őt. Stefan a második nagy szerelmem meg kell küzdenem érte. El kell valahogy érnem nála hogy szeressen. Tudom, hogy nem lesz könnyű dolgom, de mivel nagyon kitartó vagyok és a létezésem is hosszú, tehát pontosan annyi időt töltök a meghódításával amennyit akarok. Egész délelőtt a szomszédos ház tetejéről figyeltem a Salvatore rezidenciát és többször is láttam elmenni Stefant. El is mosolyodtam azon, hogy minden alkalommal új pólóban ment el. El sem tudom képzelni mit művelhet, de engem szórakoztat a látvány. Amikor megelégeltem a szomszéd tetőn mászkálást leszálltam és megálltam az ajtó előtt. Egy darabig csak álldogálltam és beszívtam Stefan bódító illatát, majd füleltem, de semmi neszt nem hallottam. Nagy levegőt vettem és megnyomtam a bejárati ajtó csengőjét. Úgy éreztem magam mint egy tinédzser aki élete első randijára készül. Izadt a tenyerem, a levegő nem akart a tüdőmbe áramlani és a testem nem engedelmeskedett az agyamnak. Ujjaimat rányomtam a csengőre és hatalmas izgalommal vártam, hogy végre megláthassam szerelmem arcát. Kíváncsi vagyok mi lesz a reakciója. Mivel nem számít az én társaságomra kíváncsi vagyok hogyan fog reagálni? Már elsőre megismer? Behív? Vagy inkább sétálni megyünk? Fog örülni? Ilyen ostobábnál ostobább kérdések merülnek fel bennem. Olyan vagyok mint egy kamasz nem? Emberként sem voltam soha ennyire zavarban. Gondolataim akkor csendesednek ell amikor meghallom Stefant közeledni. Kezemmel megtámaszkodom a falba és fülig érő mosollyal várom hogy végre megölelhessem.

Hát igen a jó könyv csodákra képes. Főleg a kissé megfáradt idegekkel. Ami nekem pont kapóra jött. Eleget öltöztem már ár a mai nap, és eleget voltam emberek között a mai nap, hogy azt mondhassam. Kicsit sok. Rendben. Tőlem ilyet nem lehet hallani. De elszoktam a társaságtól. Még pár nap, és ismét olyan leszek, mint rég. Csak ez a kiruccanás, sokáig tartott….De ez mondjuk az én hibám. Kellett nekem elmennem? Igen kellet.

Egy nagy sóhaj közepette tovább lapoztam és épp belemerültem volna az olvasásba, de valami megzavart. És nem is valami hanem valaki. A közelben van. Ismerős az illata. És, ahogy el„nézem” tudja, hogy itt vagyok. Vagy engem keres, vagy csaj szimplán idejött.

Vámpír ehhez kétség sem fér. Ő lenne az aki egész nap a szomszéd házról figyelt? Meglehet. De akkor miért olyan ismerős? Nem volt időm megnézni, a nagy rohangálásom közepette. De most kiderül.

Megállt az ajtónkban, és izgul. Ez nyilván való. És ez a kellemes illet. De hisz ez….Elmosolyodtam, és csöngő szó hallatára, lassan felállta. Amit meg kell, hogy mondjak nehéz volt, elvégre elkényelmesedtem. Lassan kisétáltam, és kinyitottam az ajtót.

Elmosolyodtam, és végig mértem, az előttem álló hölgyet. A következő pillanatban, pedig megöleltük egymást. Nagy nehezen elengedtem, majd rámosolyogtam.

-Gyere csak beljebb Josy- Invitáltam be a vámpírnőt. Elvégre régi jó barátom. Még New York-ban találkoztunk. Már ott is ilyen gyönyörű vörös haja volt. Akár csak most. Most, hogy így visszaemlékeztem, csodás évek voltak azok. Csak sajnos véget értek. Hisz ő visszament Erdélybe, én pedig ideköltöztem. Vagyis visszaköltöztem. Katherine halála után…Ohh mindegy, most inkább erre ne gondoljunk.

-Hogy kerülsz te ide?- Kérdeztem, miközben hellyel kínáltam meg, s mellé ültem. Mielőtt beszédbe elegyednénk, becsuktam a könyvet, amely az asztalon hevert kinyitva. Amint az megvolt, felé fordultam, és rámosolyogtam. Jó újra látni, egy régi barátot.

-Milyen volt az utóbbi, 100 évben Erdély? Hogy vagy manapság?- Nem feltételezek róla, semmi rosszat. De azért furcsa. Hisz ő nem az ilyen kisvárosokhoz szokott. Ha idejött nyomós oka van. Ebben biztos vagyok. De azért jobb ha rákérdezek. – És pontosan, mi célból érkeztél ide Mystic Falls-be?- Kérdeztem rá, konkrétan.

Tényleg semmit nem változott. Maximum a ruhái lettek mások, és a haját hordja másképpen.

Ahogy ott álltam a Salvatore rezidencia ajtaja előtt fejemben újra megjelentek az együtt töltött csodás hónapok. Már akkor tudtam, éreztem, hogy Stefan különleges, csak nem mertem bepróbálkozni. Úgy éreztem, hogy túl jó hozzám. Lehunyom a szemem és belélegzem bódító illatát. Amikor végre szemtől-szemben álltunk egymás mellett, a testem átvette az irányítást az agyam felett. Azon kaptam magam, hogy kezeimet átfonom a nyaka körül és magamhoz szorítom. Mennyire hiányzott ez az érzés. Amikor sikerült kibontakoznom az öleléséből rámosolyogtam és azonnal beléptem a házba. Az első dolgom az volt, hogy megnéztem a ház minden apró részletét.Stílusos és otthonos. Pont olyan mint amilyennk elképzeltem, csak nagyobb.
- Tyűhaaaa... Te aztán nem vesztegetted az idődet. - Mondtam nevetve és lehuppantam a kanapéra, ami egy picit besüppedt a súlyom alatt. Miután agyamba véstem minden részletet tekintetem visszavándorolt Stefanra. Mosolygós arcára, csillogó szemeire... ez hiányzott az én életemből.
- Hiányoztál és gondoltam felkereslek. Meegmondom őszintén nem volt könnyű dolgom. Hónapokig jártam a nyomodba, de sikerrel jártam. Mesélj, mit csináltál az elmúlt években nélkülem? Nevettem fel és kényelembe helyeztem magam. Rápillantottam a könyvre, amit minden bizonnyal a betoppanásom előtt olvasott.
- Mit rejtegetsz előlem Stefan? Milyen piszkos könyvet olvasol? Kérdésére felvontam a szemöldököm és rosszallóan megcsóváltam a fejem. Hát ennyire nem ismer? Na majd ezért gatyába rázom. Csípőre tett kézzel válaszoltam neki.
- Nem jöhetek meglátogatni a barátomat? Ne félj, nem akarom kiírtani a várost. Egyébként most jól vagyok. Átköltöztem Párizsba. Kell a változatosság. Valami megváltozott benne amióta nem láttam. Nem a külseje, sem a modora nem változott. Valami más, megmagyarázhatatlan változást látok benne. A mai nap folyamán ki fogom deríteni, hogy milyen változás történt az életében. Csak egy kis idő kell.

[quote="Stefan Salvatore"]
Megnyugodtam, hogy az ölelés „elvesztése” nem csak nekem járt nehézségekkel. Behívásomra, egyből bejött, s nekilátott feltérképezni a házat. No igen. Ez Josy. Ha másképp tett volna, azt hiszem egyből feltettem volna a neki a kérdést, hogy mgis, mi a baja. Elvégre az nem lett volna megszokott tőle. Még ott New York-ban is amint belépett hozzám, egyből szétnézett. Kényelembe helyezkedése után, mosolyogva vártam, hogy végre rám nézzen.

-Eredetileg ezt a házat nem én rendeztem be. De Damon is és én is alakítgattunk rajta egy kicsit…De nem sokat- Mondtam mosolyogva. Még egy ideig nézelődött, s végre rám emelte smaragdzöld szemeit. Mosolyogva vártam, kérdéseimre a választ, melyek nem is maradtak el. Sőt, még a válaszolgatásból nekem is kijutott.

Válasza, nem nagyon lepett meg. New York-ban is elég sok időt töltöttünk együtt. –Nos, az igazat megvallva jártam a világot, s végül visszajöttem ide. Itt pedig, összejöttem Elena-val.- mivel sejtettem erre is kíváncsi lesz. Így megelőzve a kérdését, válaszoltam rá. Hátradőltem, majd vártam, hogy az én kérdésemre is sort kerítsünk.

Felnevettem, amikor a könyv jött szóba. Piszkos dolgot? Pont én? – Olyannak ismersz, aki merne rejtegetni előled valamit is? Egyébként, egy életrajzi mű. Ha annyira szeretnéd tudni.- Feletem kérdésére egy nagy mosoly kíséretében. És bár tudom, hogy Josy nem olyan, aki ártana is valakinek-szánt szándékkel- a felbukkanása, elég nagy port fog kavarni. És akkor elmondhatjuk, hogy Josy nem hazudtolta meg önmagát.

Csípőre tett kézzel válaszolt kérdésemre. Elnevettem magam, ismételten. Valami bajom lehet…Vagy túl sok vért ittam, vagy pedig valami más van. Nem szoktam én ennyit nevetni. Vagy csak szimplán Josy-t tisztelem meg ennyivel. Elvégre nem tegnap volt, hogy utoljára láttuk egymást.

-Sose feltételeztem rólad, hogy kiírtanád a várost. És de, bármikor eljöhetsz, hisz tudod, hogy szívesen látlak. Bármikor. Párizs szép hely. De nem pont itt van a szomszédban. És mond csak, merre fele szálltál meg? Mikor jöttél?- Kérdeztem tőle, sorjában.