Elhagyatott ház, a város szélén - Lamia & Evangelina

Alig érkeztem meg Mystic Fallsba Klaus kérésére, de már is magával ragadott a kis város. Régen jártam ilyen eldugott helyeken, elvégre a legtöbb időmet, Rómában, Velencében, Londonban vagy éppen Párizsban töltöttem. Olyan helyeken, ahol egy magamfajta talpig feketében és kihívó ruhákban közlekedő nő, senkinek sem szúr szemet túlságosan. De most alig hogy ideértem, természetesen amikor csak utcára lépek mindenki engem bámul, és még csak meg sem próbálják ezt leplezni. Igazán naivak és aranyosak. Vajon Damon is ilyen lehetett nem sokkal a városka megalapítása után? Amikor megismerkedtünk már nyomott hagytak rajta az eltelt évek, és egyáltalán nem volt olyan, mint amilyen a legtöbb vámpír. Már nem kereste a helyét a világban, konkrét tervei voltak... azóta persze már egyértelmű milyen tervek.
Katherine Petrova... komolyan mondom Damonnak van esze, de egyszerűen nem használja, vagy csak nem akarja. Nem tudom melyik, de a helyzet szempontjából nem is lényeges. Azért vagyok itt, hogy elkapjam Katherinet és elvigyem Klausnak. Aki egyértelműen véget vet szánalmas létezésének még mielőtt ennél is nagyobb galibákat okozna. bőven elég takarítani valót hagyott maga után eddig is, nem vágyunk többre. Egyébként is ha nem jutok el vele Klausig élve, senki sem tehet szemrehányást. Túl sokakat haragított magára. Éppen elegeket ahhoz, hogy ne csak egyetlen Ős akarjon végezni vele. És is megtehetném mert még az évek során nem találkoztam olyan vámpírral, aki életében boszorkány lett volna. De hát nem sajnos meg lett tiltva, igazán kár érte.
A városban mentem és az éjszaka folyamán beszereztem a kórházban némi vért. Meg kell mondanom a személyzet igazán segítőkész volt, bár ki nem az ha én kérem... bocsánat igézem. Most a város végében lévő régi házban húztam meg magamat. Egyenlőre nem akartam a városban venni valami házat, így is eléggé nagy feltűnést keltettem már ahhoz, hogy megtaláljon. Klaus azt mondta valaki már érkezett Katherine ügyében és ha én megjelenek meg fog keresni csak legyek türelmes. Meg kell mondjam nem szerettem az efféle titokzatoskodásait, de hát istenem. Van ami az ember nem változtathat. Ennek megfelelően nyugisan ültem a ház tetején kémlelve a távolban fekvő kis város Mystic Falls nappali forgatagát.

Pontosan tudtam, hogy hova kell mennem. Olyannyira pontosan, hogy egyenesen oda indultam el és még csak kitérőt sem tettem. Egy számomra nagyon fontos személyt fogok most meglátogatni, aki különleges számomra, mert olyasvalamit élvezhet, amit egyébként kevesen: a barátságomat. Gyorsan futottam az erdőben, de közben azért tudtam figyelni. Ez az erdő, akárcsak a kisváros unalmas és reménytelen egy hely, ráadásul még csak nem is olyan nagy. Állatból igen kevés van, gondolom már mindet felfalták. A kitaposott utakon kívül még sok a lábnyom, gondolom minden vámpírka erre fut és nem ám a kitaposott úton sétálgatnának, csak azért is meg akarják mutatni, hogy mennyire nagyok és erősek. Utálom ezeket a szánalmas kezdőket. Legalább ugyanannyira utálom az embereket, akik most éppen nem akarnak tudomást venni azokról a dolgokról, amik történnek. Szó se róla, Mystic Falls veszélyes hely lett, főleg az emberek számára. Ez gyakorlatilag egy csomópont, ahol a vámpírok találkoznak és biztos vagyok benne, hogy nem fogja mindenki túlélni. Például azok a Salvatore testvérek, akik olyan nagymenőnek hiszik magukat, hogy itt játsszák az agyukat, miközben, szerintem, ők lesznek az elsők, akik meghalnak a veszekedésben. És mindez miért fog történni? Katerina Petrova miatt kérem szépen. Ő a világ egyik legmanipulatív nője- természetesen csak szorosan mögöttem-, aki oly sok mindent tett már és oly sok mindenkit átvert már. Mindez őmiatta van. Klaus megkért ugyebár, hogy jöjjek el ide és én, bár nem olyan lelkesen, eleget tettem a kérésének. Úgy is unatkoztam már és nem is nagyon akartam kimaradni ebből a buliból. Futottam és futottam, míg nem végre megpillantottam azt az elhagyatott házat. Te jó ég! Hogy tud a drágaság ebben megszállni? Sokkal jobb lenne neki, ha az én luxus palotámban szállna meg. Az mégis csak kellemesebb és szellősebb hely, mint ez a roncstelep. De most nem ez a lényeg. Azért jöttem ide, hogy beszéljek vele elég sok mindenről. Fontos tudnom, hogy merre tartanak az események. Ha jól tudom, akkor éppen elég baj van, mindenről tudni akarok, mielőtt elkezdem cselekedni. Ahogy szépen a házat nézegettem megpillantottam a személyt, akit kerestem. Halványan elmosolyodtam, de csak olyan Lamia-san és el is indultam, egyenesen a tetőre.

Az utcákban átlagos emberek sétálgattak, az átlagos problémáikról és örömeikről beszélve. A legtöbbjüknek fogalma sem volt róla, hogy bármelyik pillanatban ez a békés kis nap, a tökéletes pokollá változhat. Az a marknyi ember, akinek még is fogalma volt a történésekről, vagy homokba dugta a fejét, vagy próbálta kitalálni, hogy hogyan is oldhatná meg a helyzetet. És mivel semmi sem történt ez esetben azt kell feltételeznem, hogy inkább kevesebb, mint több sikerrel próbálnak megoldást keresni a dolgokra. Azért minden esetre kíváncsi voltam, hogy vajon mire jut Damon és az öcsikéje hm... ha jól emlékszem Stefannak hívják. Igen, Damon egyszer említette is, bár az öcsikéje nem tartozik a kedvenc témái közé. Nem hibáztatom érte, de vajon mikor fogja megérteni, hogy mindketten csak Katherine manipulálásának az áldozatai, mint oly sokan mások? Remélem nem tart neki sokáig, miután beszéltem vele, mert ellenkező esetben mind nagyon megjárhatjuk.
Annyira elmerültem a gondolataimban, hogy csak az utolsó pillanatban figyeltem fel egy közeledő vámpírra. Éreztem a jelenlétét és azt is, hogy egyenesen felém tart. Már kész voltam kellőképpen "barátságosan" fogadni, amikor megéreztem az illatát egyenest a ház elől.
- Szervusz Lamia. - köszöntem mosolyogva, amikor megjelent mellettem a tetőn. Nem gondoltam volna, hogy Klausz így a kedvemre tesz, hogy Lamiával munkálkodhatok majd együtt. Általánosságban szeretett külön tartani minket, mivel hajlamosak voltunk kissé átrendezni a dolgokat, amikor az A terv kudarcba fulladt. Persze a céljainkat amiket kellett mindig elértük, de szerinte nem mindig a legmegfelelőbb eszközökkel. Mondjuk nem hibáztatom érte, úgy száz éve annak a városnak a felégetése és a lakóinak a lemészárlása kicsit tényleg húzós volt. De csak magának köszönheti az a barom aki után minket küldött. Kellőképpen felbosszantott mindkettőnket.
- Mik a hírek? - kérdeztem oldalra döntött fejjel, mosolygós arckifejezéssel, miközben leültem a tető szélére immár és a mélységbe lógattam a lábaimat mint egy édes goth kis lány. Édes is voltam, kis lány is voltam, ami a magasságomat illeti, de kimondottan veszélyes is, ha illetéktelenek jöttek közelebb, mint amennyire az nekem tetszett.

Olyan régóta ismerem már, hogy azt elmondani sem tudom. Eva nem egy ős, de kapcsolatban áll az egyikkel, aki elég közel áll hozzám. Kecsesen lépkedtem a tetőn és közben néztem a lányt. Semmit sem változott, legalábbis külsőre. Hogy milyen lelki változások érték, az hamarosan kiderül. Olyan kis alacsony és apró teremtés volt, hogy muszáj volt mosolyognom. Én is kicsi vagyok, mindössze 163 cm, de a magassarkú mindig megemel egy pár centivel. Megálltam mellette és én is köszöntem:
- Szia Eva!
Az, hogy Eva-val dolgozom majd együtt itt, egy unalmas kisvárosban a legjobb dolog, ami most éppen történhetett velem. Mi ketten ugyan is, ha összekerülünk elég rendesen fel tudjuk kavarni az állóvizet. Biztos vagyok benne, hogy minden jelenlegi problémát megoldunk. Együttes erővel olyan dolgokra vagyunk képesek, amit te még elképzelni sem mersz. A világ retteghetne tőlünk. Csak az a baj, hogy Eva még kicsit fiatal és emiatt kevesebb a tapasztalata, mint nekem, de ő legalább még nagyon erős. Elég rendesen kiegészítjük egymást. Hogy mik a hírek? A mosoly leolvadt az arcomról és komoly képet vágtam. Azt hittem, hogy ő már mindent tud és ő fog engem beavatni. Ő biztos, hogy jobban ismeri az eseményeket, hiszen nekem éppen elég dolgom van más merre. Ha azt hiszitek, hogy ez az egyetlen kisváros, ahol ilyesmi előfordul, fel kell, hogy világosítsalak titeket, ez már sokadik ilyen eset. Ez azért különleges, mert most egy több száz éves vámpírnő tetteiről van szó. A lábait lógatta és közben lázasan forgott az agya. Ez mostanság szinte mindenkinél így van. A legtöbben azon gondolkodunk, hogy mi lesz most, hogy mit kellene tenni. Én azért vagyok itt, hogy óvjam az embereket és az ártatlanokat, de közben igyekszem ott segíteni, ahol tudok. Egyébként cseppet sem bánnám, ha Klaus is hamarosan megjelenne és inkább ő cselekedne, mert engem a nemem miatt mindenki csak lenéz és azt hiszik, hogy gyenge vagyok. Nekem soha nem hisz senki, bár mélységesen tisztelnek. Muszáj tisztelniük, különben kegyetlen halált halnak. Az lesz a vámpírok számára az utolsó nap, amikor Klaus idejön. Mert ha dühösen és mérgesen jön el, akkor biztos, hogy a vámpírok nagy része meghal. Ha viszont nem olyan ideges, szerintem még némi alkura is hajlandó, bár ebben nem vagyok biztos.
- Inkább te mesélj, én még nem tudok annyi mindent!
Bár eleinte tartok tőle, de végül mégis csak leülök Eva mellé. A fekete koktélruhám rövid és lehet, hogy lentről be is látni a szoknyám alá, de azért remélem, hogy nem járnak erre túl sokan. Óvatosan ülök le, szorosan Eva mellé és rögtön rá is nézek. Nem tudom, hogy ő mikor jött és hogyan vagy, hogy ki kérte ezt tőle, de szerintem ő sokkal többet tud nálam és nekem most először is meg kell értenem és fel kell fognom, hogy miről van szó.

Nem voltam oda azért, hogy mindenféle idegen csak úgy odajöjjön hozzám amikor neki kedve tartja. Ezért is választottam ezt a város szélén lévő tökéletesen elhagyatottnak tűnő házat, amíg nem találkozok az előttem érkezővel, aki, mint legnagyobb örömemre kiderült Lamia. Ez a hely kellőképpen feltűnés mentes, elvégre nagyjából két napja mióta itt vagyok, egy teremtett lelket sem láttam erre. Bár tény és való, hogy érzékeltem elsuhanni néhány magamfajtát, aki nyilván a városban tanyáznak, de nem jöttek a közelembe így nem törődtem velük. Vagy lehetséges, hogy nem kedvelik az összetűzéseket, vagy azonnal megérezték, hogy idősebb és erősebb vagyok náluk és bölcsen elhúzták a csíkot. Fogalmam sincs melyik lehetőség a nyertes, de nem is nagyon érdekel, csak a végeredmény számít.
- Tudsz a Tanácsról? - szegeztem neki azonnal a kérdést, elvégre nem árt tudnom egészen pontosan honnan is avassam be a dolgok alakulásába. Ráadásként azt is tudtam, hogy mivel Lamiában feltétel nélkül megbízhatok, el fogom neki mondani, hogy ismerem Katherine célját, és az egyik vámpírt, akit eszközként akar majd felhasználni. Ezt persze nem fogom megengedni... előbb tekerem ki a nyakát, vagy döfök karót az elrohadt szívébe, minthogy megtegye. Az persze már más kérdés, hogy akkor Klaus rám is borzasztóan dühös lenne és nem kizárt, hogy követném a ténylegesen halottak közé azt a ribancot.
- Illetve Klaus mennyit mondott el? Mit kell pontosan tennünk? - érdeklődtem tőle, mert bár velem is közölt néhány támpontot szerettem volna tudni, miket mondott Lamiának. A hosszú évek alatt amelyeket közel s távol töltött Klaustól sajnálatos módon rá kellett jönnöm, hogy szereti a rejtvényeket. És tudtam, hogy most sem ússzuk meg majd enélkül ezt a feladatot. Az információ egy része Lamia birtokában, a másik pedig nálam. Majd miután minden kisakkoztunk, nekikezdhetünk annak, amiért tulajdonképpen itt vagyunk. A legtöbben általánosságban ezen szoktak megbukni... elhallgatnak egymás elől lényeges dolgokat. Ők persze a feladat nem teljesítése miatt büntetést kapnak... vagy belehalnak. Nem is tudom melyik lehet a rosszabb.

Tanács. Tanács. Tanács. Gondolom olyan szervezet lehet, amelynek az a célja, hogy kiirtsanak minket a világból. Már régebben is létrejöttek ilyen alakulatok, amelyek elég hogy is mondjam, elég gyökerek. Amolyan hátsóerők mindig irányítanak és így soha, de soha nem fognak egyetlen vámpírt sem megölni. Én is voltam ilyen kis irányító egy-kettőnél régebben. Volt olyan hely is, ahol szinte mindenki rájött és ezért mindenkit meg kellett ölni, még a gyerekeket is, akik szerintem semmit sem értettek, de meg kellett tenni, meg kellett őket ölni. Eva-t nézem és figyelem. Milyen jó kis időket éltünk mi meg együtt. Mint Klaus két legfőbb női bizalmasai, mindenben mások fölött álltunk, ráadásul engem Klaus az átváltoztatásom óta erre nevelt és így kiemelt a tömegből. Ezért én örökké hálás lesznek neki, de ez nem tartozás, amit majd le kell dolgoznom, ez csak segítség.
- Igen, tudok. De tudjuk, hogy pontosan kik a tagjai?
Vajon a Salvatore testvérek közül ki irányítja a háttérből az eseményeket: a mindenre elszánt, vad Damon vagy a mókus zabáló, hős szerelmes, Stefan? Nem is tudom, hogy melyikük a jobb. Nem is akarok rájuk gondolni. Mostantól úgyis gyakorlatilag mi fogjuk a város életét irányítani. Ez azt jelenti, hogy nekik nem sok beleszólásuk lesz az eseményekbe. Ők csak hozzák nekünk az infót, amit esetleg nem tudtunk. Továbbra is Eva-t figyelem és közben a lábammal kalimpálni kezdek. Lassan mozgatom, fel-alá. Ez csak azért van, hogy ne üljünk már ennyire ridegen és távolságtartóan egy rom tetején. Mondhatnám akár unaloműzésnek is, mert legalább ez elfoglalt addig, ameddig nem mondott valamit. Klaus elég sok mindent mondott. Össze-vissza zagyvált arról, hogy mi lesz most és valahogy mindig úgy alakította, hogy a témánk Katerina legyen. Én ekkor mérgesen otthagytam és azóta nem is beszéltünk. Klaus egyébként is kicsit távol áll tőlem azok a bizonyos események után. Erre nem is akarok most gondolni, különben menten felrobbanok.
- Nekem az a feladatom, hogy ügyeljek a biztonságra és arra, hogy az emberek minél kevesebbet tudjanak meg.
Közömbös hangom mondom, bár valami mosolyféleség még mindig az arcomon ül. Nem olyan barátságos, de nem is olyan gonosz. A feladat, amit elvileg kaptam, nem túl testhez álló, mivel én eleve szeretem megölni az embereket és kínozni őket. Nem érzem úgy, hogy védenem kellene őket. Most azonban mégis ezt teszem, kérésre. Nem mondhattam nemet. Segítséget kértek tőlem én pedig felajánlottam, hogy majd kicsit utánanézek a dolgoknak. Most már nyakig benne vagyok, ha akarnák sem tudnék kiszállni belőle. Sokan tudják, hogy itt vagyok.

Amikor elmondta, hogy már tud a tanácsról megkönnyebbültem, hogy nem kell elkezdenem mese délutánt tartani, bár időnk az volt, mint a tenger, legalább is nekem. Lamia irányába csak abban bízhattam, hogy nem siet éppen sehova sem. Neki szívesen meséltem voltam, bár nem ítéltem túl nagy teljesítménynek, hogy a város alapítása óta az a alapító család tagjai mind tudnak a vámpírokról és ha egy felbukkan a városban, és ők rájönnek annak rövid időn belül vége. Más városkákban is vannak hozzájuk hasonlóak... na meg persze a vadászok. Utóbbiak hatékonyabban irtanak minket, mint az ilyen Alapító Tanácsnak nevezett kis fogadóbizottságok.
- Az alapító családok leszármazottai, Forbes seriff, Lockwood polgármester felesége, John Gilbert.. és Damon Salvatore. - mondtam és az utolsó névnél nem tudtam elnyomni az arcomra kiülő vágyakozással teli sejtelmes mosolyt. Már korábban is tudtam, hogy felfogom keresni Damont, de miután megtudtam, hogy tagja a Tanácsnak, a dolog még biztosabbá vált. Sosem szerettem ha kihagynak valamiből és ez tökéletesen igaz volt Damonra is. És mivel ebben a Katherine ügyben ő is érintett, méghozzá kellőképpen kényesen és mélyen jobb lesz ha tud dolgokról. Ha nem is mindenről de nem akarom, hogy nagyon belekeveredjen. Legalább is nem jobban, mint amennyire muszáj. Csak akkor tudom biztosítani, hogy túléli, ha nem kezd magánakciókba.
- Igen, erre te vagy a legjobb személy. - bólintottam, amikor elmondta, hogy Klaus a faj titokban maradása céljából küldte ide Lamiát. Tekintve hogy Lamia igézése még az ősök között is kiemelkedően erős, -legalább is ha igazak a pletykák- bár magamon még nem tapasztaltam. És nem is igazán szeretném, de mivel a viszonyunk legjobb baráti nem hiszem, hogy emiatt aggódnom kell a közeljövőben.
- Én a magam részéről Katherine elfogásáért felelek és az e körüli természetfeletti bonyodalmak elhárításáért. A leszállítás, már páros munka. - mondtam egy kacsintás kíséretében Lamia felé fordulva. Bár nem volt túl sok korkülönbség köztem és Katherine között, de jobbnak láttam óvatosnak lenni vele szemben. Az a száz év nem tette sokkalta erősebbé nálam, de nem is ez a döntő a legtöbb esetben. Egy manipulatív dög, nem több, de ezt sajnálatos módon kellőképpen jól csinálja.