Elena Gilbert naplója

Tudom, rég nem írtam, de az utóbbi időben nem nagyon volt időm nyugodtan leülni. A Városatyák ünnepe óta olyan sok minden történt és sok minden kiderült. Néha úgy érzem, széthasad a fejem a sok információtól, amit hirtelen megpróbálok bele erőszakolni.

Kezdjük ott, hogy Alaric és Jenna együtt vannak. Ennek mondjuk örülök, mert bizonyos szempontból csak egymás előnyére válhatnak. Alaric meg tudja védeni Jennát a veszélytől, márpedig abból újabban akad bőven. Mintha odafönt valaki nagyon pipa lenne Mystic Fallsra!
De ne szaladjunk ennyire előre, mert rengeteg újságom van. Nemrég tudtam meg, vagyis igazából jöttem rá, hogy Jeremy együtt járt - vagy jár is? - egy Anna nevű vámpírlánnyal, akinek az anyja a kriptában senyvedt, egészen addig, míg ki nem nyílt...
Nem kell elmagyaráznom, miért félelmetes ez! Az ünnepség óta Annának színét sem láttam, de már kezdem nagyon megbánni, hogy anno behívtam a házba. Ez olyan, mintha a saját síromat ásnám minden egyes " Gyere be! " - vel.

Aztán ott vannak a kriptavámpírok, akik Stefan szerint újabban vezető és kontroll nélkül maradtak, hála John bácsikám igen agresszív törekvéseinek. Ohh, igen, majd' elfelejtettem, hogy John Bácsi valójában a vérszerinti apám, az anyám pedig egy Isobel Flemming nevű nő, Alaric ex-neje. Na igen, a családfa ennél kuszább már nem is lehetne, már ha nem számítjuk azt a jelentéktelen apróságot, hogy rokona vagyok Stefan és Damon első szerelmének, egy bizonyos Katherine Pierce-nek. Állítólag veszélyben vagyok. Hát, erre magamtól sosem jöttem volna rá!

De nem panaszkodhatok, mert itt van nekem Stefan! Annyira hihetetlen, hogy Ő velem van, azok után is, amiken átmentünk. Bár ez nyilvánvalóan csak erősítette a kapcsolatunkat. De Damon...
Rajta nem bírok kiigazodni. Mindig más arcát látom, és nem tudom eldönteni, melyikben higgyek, melyik a valódi. Egyszer vad, erőszakos és félelmetes, máskor meg megkegyelmez egy kislánynak. A nyakába veszi, nevet, játszik vele. Olyan hihetetlen, hogy valaki ennyire kétpólusú legyen... vagy, nem is tudom, milyen. Igazából az egyetlen, ami állandó, az a Katherine iránti vad és mindent elsöprő rajongása! És van itt még valami: utálom, mikor Katherine-ről beszél! Akkor valami olyan áhitatos fény csillog a szemében, amihez foghatót még nem láttam!
Nem is tudom... rosszul esik... mintha...

Na jó, nem! Igazság szerint ha tehetném, elrángatnám Stefant a városból, jó messzire, hogy egy napig, egy óráig vagy csupán egy percig ne ezzel kelljen foglalkoznunk. Kriptavámpírok, vadászok, Katherine...
Ohh, és igen, még valami. Új vámpírok érkeztek a városba. Az egyik neve Lamia, a másiké Evangelina és mindketten Katherine-t keresik. Hogy még kuszább legyen a dolog, valami Klaus is bekerült a képbe.
Őszintén remélem, hogy Stefan elmagyaráz mindent, mert jelenleg örülök, ha a saját nevemet tudom! Ezt a naplót pedig az ágyam matracába rejtem, nehogy valaki megtalálja. Például Jeremy...

Most megyek, Jenna hív. Majd még írok, ha lesz miről... na jó, mert lesz miről.


U.i.: És Caroline vámpír lett! Damon megitatta, Katherine megölte... mintha csodálkoznom kéne ezen a " jó csapatmunkán "!

Na, lássuk...

Úgy sem fogod elhinni, mi történt! Vagyis mi történik, mert ez a dolog még közel sincs lezárva. Sosem hittem volna, hogy ilyesmire vetemedek, de most mégis itt ülök, Caroline kocsijában a vezető melletti ülésen és írok - miközben egyre távolodunk Mystic Falls-tól! Ugye? Hihetetlen.
A dolog igazából az én látogatásommal kezdődött. Azért mentem át, mert meg akartam beszélni a dolgainkat, de végül a küszöböt sem léptem át, mert Caroline berángatott az autójába, beült a kormány mögé és gázt adott! Most hagytuk el a Virginia 10 mérföldre táblát. Eredetileg ott szerettem volna megállni, ha már lehetőségem van erre, de az még mindig olyan közel van! Nagyon, nagyon közel és nem akarok egy ismerőssel sem találkozni, miközben szökök a mellettem ülő lánnyal. Igen, mint már írtam Caroline vámpír lett - köszönjük Katherine közbenjárásának - és Stefan pedig elment. Már jó néhány napja, én pedig nem tudok róla az égvilágon SEMMIT! Féltem Őt, aggódok érte, mint mostanában mindenkiért. De mivel a dolgok így állnak, szerintem senki nem fog visszasírni engem, ha eltűnök néhány napra... na jó, Jennának már írtam egy nagyon bőbeszédű SMS-t, de eszem ágában nincs múzeumokat látogatni! Az ki van csukva.

Egyébként Carry és én egy cipőben járunk. Ő Tyler és Matt elől menekül, míg én leginkább a Salvatore-testvérektől próbálok megszabadulni. Nem véglegesen, csak egy kicsit, míg összeszedem a gondolataimat. Szerintem a barátnőm is nagyjából így érez, ami azért elég pocsék.
A szüleim halála után akkor rúgtam be először, mikor Damon elvitt, pontosabban elrabolt és egészen Georgiáig mentünk, ahol valami régi boszorkány ismerősével akart tárgyalni. Valami azt súgja, hogy most megint arra az összetéveszthetetlen érzésre lenne szükségem... akkor ugyan nem lennék kint a vízből, de legalább kicsit felejthetnék is! Lehet, hogy felajánlom Caroline-nak azt a bárt úticélul, amit akkor meglátogattunk. Talán tetszeni fog neki az ötlet, bár Georgia elég messze van... kit érdekel?!
Ehhez még hozzá kell szoknom.

Megint csörög a mobilom. Nem hiszem el, hogy mindenkinek éppen most hiányzok!
Jeremy az. Na jó, már csak szolidaritásból sem veszem fel. Nem akarom, hogy esetleg utánunk jöjjön - mivel én egy elég problémás nőszemély hasonmása vagyok, ez akár gondot is jelenthet!
Remélem, senki nem követ. Legszívesebben kidobnám a telefonomat a kocsi ablakán, de Jennát nem akarom egyik kétségből a másikba ejteni. Ha eldöntöttük, hová megyünk még írok, de most szeretnék Caroline-ra figyelni. Remélem, mindketten megtaláljuk a választ, amit keresünk.
Kívánj szerencsét!