Mystic Grill - Tommy & Genny

Na nem mintha félnék egy kis sétától, elvégre sportoló vagyok, mindig formában tartom magamat, de ez a kis séta, egyenlő lenne azzal, hogy lekésem a történelem órámat, akkor pedig akármilyen jó fel is Saltzman professzor tutira megint házi dolgozatot kellene írnom a jobb jegyemhez. Ahhoz pedig most nem igazán van kedvem, meg egyébként időm sem, tekintve hogy hamarosan meccsünk lesz... tehát az edző is kihajtja majd a belünket. Ráadásként az is biztos, hogy Genny bulit rendez, amire nem lenne rossz ha meghívna. Az meg külön nagyon jó lenne hogyha el is tudnék menni rá. Legalább is nem szívesen okoznék neki csalódást.
- Remek, akkor mehetünk is. - vigyorogtam, amikor elfogadta a meghívásomat, így aztán a kocsi kulccsal a kezemben játszva megkerültem az autót majd beültem a kormány mögé. Még vetettem egy pillantást a parkoló felé és nem tudtam nem észrevenni, milyen csúnyán néznek a lányok felénk. Na igen... az aktuális barátnőmnél csak arra irigykednek jobban, aki a tőszomszédomban lakik. Hát sajnálom így jártak, mert nem egyszer előfordult már, hogy hála imát rebegtek amiért Genny a szomszédom és nem más. Ez esetben legalább nem kell attól tartanom, hogy távcsővel bámulja az ablakomat, mint ahogy azt más lányok tennék.
15 perccel később bekanyarodtam a főutcára és nem messze grilltől parkoltam le, mert maga előtt a hely előtt, már egyetlen szabad hely sem volt. Ezt nem csodálom elvégre hétköznap van, ilyenkor aki nem dolgozik az itt tölti el szabad perceit, mint ahogy azt a legtöbb fiatal is teszi hétvégén, vagy éppen suli után.
- Itt is vagyunk. - állítottam le a motort, majd kiszállva az autóból, megvártam, amíg Genny is kiszáll, ezt követően kinyitottam neki a bejárat ajtaját és előre engedtem. Hát istenem hogy én milyen udvarias vagyok... na igen ameddig volt anyám ha másra nem is de az udvariasságra arra megnevelt.

Genny után léptem be a Grillbe, és amikor láttam, hogy int a pincérnek én is csatlakoztam. Itt már mindenki ismer mindenkit, hiszen ez egy kisváros, tehát tudtam, hogy hamarosan megkapom a szokásos bögre kapucsínómat. Ami nem is lesz rossz, mert kint nincs valami hű de meleg, bár ha az ember mozog, akkor az időjárás tökéletes. A nap süt, ha nem is annyira melegen de még mindig jobb, mintha felső lenne az ég.
Nem tudom pontosan meddig de egy ideig egyszerűen csak néma csendben ültünk egymással szemben. Őszintén szólva fogalmam sem volt, hogy mit kéne mondanom, de a dolog kezdett egyre kényelmetlenebbé válni legalább is számomra. Nem tudtam ő hogy van vele, bár azt sem értettem, mi volt ez a hirtelen meghívás, de hülye lettem volna nem élni vele.
- Egy fogadás miatt, amit Jackkel kötöttem. - nyögtem ki döbbenten pislogva, amikor egyszer csak minden bevezető nélkül nekem szegezte a kérdést, hogy miért Amadnát vittem el annak idején a ballagó bálra. Meg kell mondanom minden kérdésre vagy témára számítottam, de erre az egyre aztán végkép nem. Ezért lett volna rám évekig annyira mérges? Amiért annak idején nem őt vittem el arra a nyavalyás bálra? Az persze megint más kérdés, hogy Jack csak így tudott rávenni, hogy egyáltalán megjelenjek rajta. Őszintén szólva azóta is bánom... pokoli estém volt, soha többet még egyszer egy olyat.
- Nem, a csapat formában van. - feleltem kis mosollyal az arcomon, majd felbukkant a pincér és letette elénk a kért italokat, majd távozott. Röviden utána néztem, mert biztos akartam lenni benne, hogy nem hallja majd a beszélgetésünket. Genny úgy választott helyet, hogy körülöttünk nem ült senki, így emiatt nem kellett aggódnom.
- De ha már itt tartunk, te is megmagyarázhatnád, miért villognak néha az ablakodban késő éjjel furcsa fények. - jegyeztem meg némi szarkasztikus éllel a hangomban, mert ha más a barátságnál tartunk, ő előbb lett boszi, minthogy megromlott volna a barátságunk, tehát igazán elmondhatta volna. Ha már a barátságunk miatt abban reménykedett, hogy elhívom arra a bálra, amikor tudja mennyire utálomaz ilyen eseményeket.

Soha a büdös életbe nem jutott volna eszembe magamtól elmenni a ballagó bálra. Őszintén szólva nem nagyon tudott érdekelni az a sok közhely, hogy az életedben csak egyszer van ilyen és hogy ez nagyon fontos társasági esemény. Egyébként is ez a legjobb alkalom, hogy megismerkedj más emberekkel és még több ismeretséget szerezz. Nos, első körben nem vagyok oda a társasági eseményekért, ha pedig még öltönybe, ne adj isten szmokingba kell hozzá bújni, akkor azonnal felejtsenek el. Másod sorban pedig köszönöm szépen nekem már megvan a saját baráti és haveri köröm, akikkel tökéletesen jól érzem magamat, nem szorulok rá másokra. Ezek után persze joggal lehet mondani, hogy egy kissé szocializáltan érzéketlen vagyok. Szar ügy.
Némán figyeltem ahogy Genny a kanalával a kávéja tetején elhelyezett tejszínhabját kevergeti és közben magam is elgondolkodtam azon amit mondott. Eléggé jóban voltunk ahhoz, hogy tudja legfeljebb csak fővesztés terhe mellett leszek hajlandó megjelenni az eseményen és akkor is botrányt fogok csinálni, csak hogy én jól érezzem magamat. Persze a botrány még így is megvolt, amit persze Amanda nem díjazott… asszem én voltam az egyetlen, akit faképnél hagyott aznap este a párja, de valahogy nem izgatott a dolog.
Ahogy elmotyogta a mentségét, majdnem dobtam egy hátast. Most joggal haragudhatnék meg rá és támadhatnék neki, hogy tényleg ennyire hülyének néz?! De nem illik így beszélni egy lánnyal, főleg nem azzal, akivel szinte együtt nőttem fel. Vagy ha együtt nem is de egy más szomszédságában tuti.
- Aha persze a rossz vezetékek, én meg minden éjjel embereket harapok meg. - forgattam meg a szemeimet cinikusan, rávilágítva ezzel arra, hogy egy szavát sem hiszem az egészből. Sokkalta jobb indokot is kitalálhatott volna, elvégre az én szobám ablaka az övére néz… nálam még sem villognak egész éjjel fények. És azt sem hiszem el, hogy a villanyvezetékkel van a baj, mert a lámpafény fehér. Nem zöld, lila, kék vagy esetleg piros, mint amelyek nála szoktak villogni… komolyan, mint egy jelzőtűz.
- Persze ez a hobbim, nem tudtad? - kérdeztem tőle a lehető legcinikusabb hangon, és arccal. Ez a lány kész van, de teljesen. Régen is mindig meg tudott lepni és úgy látom ez mostanra sem változott meg. Mindig olyanokat mond, vagy tesz, amire egyáltalán nem számítok és unom, hogy nem tudok felkészülni. Mintha egy olyan foci meccsen játszanék, ahol nem látom az ellenfelemet.
- Komolyra fordítva a szót, még a behúzott sötétítőfüggönyön át is rávillogsz az ágyamra és így eléggé nehéz aludni. - mondtam végül meg az igazat. Soha nem kémkedtem volna Genny után, bár tény és való, hogy néhány éjszaka után az ablakomban állva figyeltem az övét, de a fényeken kívül soha nem láttam semmit. Na, nem mintha azokat a felvillanó, meg szaladgáló fénypontokat semminek lehetne nevezni.

- Esküszöm. - feleltem őszintén a szemeibe nézve, még akkor is, ha tudtam, hogy feleslegesen teszem, hiszen már egy éve pontosan tisztában vagyok vele, hogy mi is ő. Ahogy azzal is, hogy én mi vagyok és eddig sem szóltam senkinek sem, sem a világító fényekről, sem egyéb már furcsaságról amit véletlenül láttam az ablakból. Például éjjel a kertben a szüleivel... miután túl voltam az első pokoli teliholdamon, sok mindenről kellett beszélgetnem Maryvel és szerepelt a repertoárban közvetlenül a vámpírok létezése után a boszorkányok létezése is. Hát igen, akkor eléggé meglepett a dolog, de miután teljes egészében igyekezett elmagyarázni hogy is működnek a dolgok, hamar világossá vált minden.
Amikor halkan suttogva végre elárulta a titkát, az ajkaimon nagyon halovány mosoly jelent meg, elvégre már tudtam. De ez nem ért semmit, egészen addig, amíg ő maga el nem mondta. Ez olyan dolog volt, amivel nem gyanúsítgathatom meg egyszerűen, hanem ki kell mondania. Az ő szájából akartam hallani az igazságot, elvégre így volt fer. Vagyis hát nem volt az, mert nem mondtam meg neki, hogy én már tudom, de akkor jöttem volna a kínos kérdések hogy honnan. Az a válasz pedig hogy havonta egyszer bundát növesztek, nem hiszem, hogy elnyerte volna a tetszését. Kettőnk közül ha titkokról volt szó, akkor nekem volt több veszíteni valóm az már egyszer tuti. Annyira elmerültem a gondolataimban, hogy már csak arra kaptam fel a fejemet, hogy Genny fogta magát és távozott.
- Hé várj! - szóltam utána, de akkor már csak a Grill ajtaja csukódott. Gyorsan előkaptam a tárcámat és az asztalra tettem az italaink árát, némi borravalóval együtt, majd felkapva a bőrdzsekimet Genny után szaladtam. Nagyon bíztam benne, hogy nem indult el gyalog visszafelé, mert akkor útközben kellemes kis dudálásokat fogok kapni, amikor megállok az út közepén, hogy be tudjon szállni. Bár ilyenkor nincs túl nagy forgalom az utcákon, legalább is nem akkora mint délután. Erre azonban hála istennek, nem volt szükség, mert kilépve a Grill ajtaján, Genny ott állt a falnak támaszkodva.
- Hé nyugi, nem mondom el senkinek, egyébként is... már tudtam egy ideje. De... szóval ez valami olyasmi volt, amit a te szádból akartam hallani. - vallottam be neki végül, nagy nehezen annak ellenére hogy tudtam, sok kérdést felbolygattam ezzel, amit lehet nem kellett volna. Gyors pillantást vetettem a karomon elhelyezett órára, amely azt jelezte, hogy még van bő egy ránk visszaérni a suliba, ami mindenképpen jó volt.

Komolyan elgondolkodtam azon, hogy ha már ő felfedtem előttem azt hogy micsoda valójában -na nem mintha túl sok más választást hagytam volna neki- akkor úgy lenne fer, ha én is elmondom neki. Mindazon által, nem tudtam elképzelni az esetleges reakcióját a dolgokra, hiszen azért valljuk be: boszorkánynak lenni nem annyira vészes. Csak egy kis mágia, egy kis gyakorolgatás és egyebek. Mert azért nem kell minden teliholdas éjjelen azért aggódnia, hogy mondjuk nem-e az egyik közeli ismerősét szaggatta szét darabokra, mert az véletlenül betévedt az erdőbe.
Még sem tudtam volna megmondani, hogy hogyan is vázoljam fel neki a dolgokat. Bár amikor megtudtam mi vagyok automatikusan tudomást szereztem a vámpírokról és a boszorkányokról is. Tehát minden bizonnyal ez náluk is így működhetett valahogy, legalább is bízom benne, hogy nem fog hülyének nézni ha rákérdezek a dologra.
Mielőtt azonban csak megszólalhattam volna Genny egészen váratlanul felnézett rám. Egyenesen a szemeimbe és én úgy éreztem, hogy a világ megszűnik létezni körülöttünk, hogy a világoskék szemeibe tekintettem. Még soha sem nézett rám így, ennyire nyílt tekintettel. És ha még nem lepett volna meg ez eléggé, akkor a következő cselekedete ige. Egyszerűen fogta magát átölelte a nyakamat és megcsókolt. Nem mintha nagyon ellenemre lett volna a dolog, de azért még is inkább pofont vártam, mint egy csókot. Nem voltam rest sokáig a meglepődöttségemre koncentrálni, átöleltem a derekát és magamhoz húzva viszonoztam a csókját. Olyan érzés volt, mintha egy porcelánbabát tartanék a karjaim között, aki bármelyik pillanatban összetörhet, ha nem figyelek és vigyázok rá.
- Én pofonra számítottam. - vallottam be vigyorogva s egyfajta jelzésként nem eresztettem el a derekát. Én őt megcsókolni nem mertem, mert a nőknél sohasem lehet tudni ilyenkor mi van. Kaptam már néhány pofont és kellőképpen fájtak ahhoz, hogy néha ilyen helyzetben az eszemet is használjam.
- Hát vissza a suliba. Egyébként tudsz még természetfeletti lényekről? - kérdeztem, miközben kézen fogtam és odavezetve a kocsihoz kinyitottam neki az anyósülés ajtaját.

- Mélyen egyet tudok érteni. - mosolyodtam el vidáman, amikor közölte hogy kaptam már elég pofont itt az ideje a változásnak. Azonban ahogy az utóbbi időben történt változásokra gondoltam nem volt éppen felhőtlen a jókedvem. Túl sok minden történt és túl sok mindenről kellene beszélnünk, de egyszerűen nem visz rá a lélek. Nem olyan egyszerű azért megmondani neki mi a helyzet... főleg úgy hogy ő sem sietett velem közölni mi a helyzet saját magával. Viszont most elmondta... még ha csak azért is, mert szinte már lebukott, de még mindig hazudhatott volna, még sem tette. Én pedig lassan kezdek megkergülni a saját gondolataimtól, és ez nem állapot, de segíteni semmiképpen sem tudna.
- Oké. - rázott fel kissé parancsoló hangja, amely az autó ajtajára utalt. Amint beült megkerültem az autót és én is csatlakoztam hozzá. Kezemben a slussz kulccsal azonnal gyújtást adtam az autóra, Genny szavai miatt azonban nem tettem egyesbe a sebváltót és indultam el vissza az iskola felé. Vámpírok... na igen, a mese ezen része nekem is tiszta, mert Mary első körben erre figyelmeztetett. Más se hiányzik, mint hogy egy esetleg meglepjen és kitekerje a nyakamat álmomban. Teliholdnál legalább feltudnám vele venni a versenyt, na de így, emberként? Gyors halálom lenne, de még csak el sem temetnének... nem igen maradna mit.
- Úgy értem, nézzük a tényeket. Vámpírok és Boszorkányok vannak, rendben. De mi a helyzet a többi természet feletti lénnyel, szellemek, tündérek, vérfarkasok? - kérdeztem rá semleges hangnemben, mint ha csak általánosságokról beszélgetnénk, holott a téma közel sem volt átlagosnak mondható. Meg kellett tudnom, van-e fogalma a többi természet feletti lényről, mert had ne én legyen az aki beavatja ebbe a Bundát növesztek dologba, majd még azzal is sokkolom, hogy Teliholdkor ha összefutunk lehet szétszedem, szóval inkább maradj otthon.